Norris szerint nincs rá garancia, hogy idén folyamatosan a középmezőny élén lesznek

A McLaren csapata az eddigi két versenyhétvége alapján a legerősebb középmezőnybeli csapatnak minősül, Lando Norris pedig egy negyedik és egy harmadik hellyel nyitotta a szezont. A fiatal brit azonban nem biztos abban, hogy ez végig ilyen jó is marad.

Lando Norris, McLaren in the Press Conference

Lando Norris, McLaren in the Press Conference

FIA

Bizonyos szempontból mondhatnánk azt, hogy Norris eddig az idei év egyik meglepetése, hiszen remekül teljesített Bahreinben és Imolában, és látszik, hogy már összeszokott a csapatával és a mérnökeivel, jobban ismeri az autót, és egyelőre többet tud kihozni belőle, mint a rutinos, de ugyanakkor náluk még újnak számító Ricciardo.

A csütörtöki sajtónapon megkérdezték az imolai dobogóst, hogy érzése szerint túlteljesítette-e eddigi elvárásait, hiszen jelenleg harmadik a pontversenyben. „Nem mondanám, hogy túl sok elvárásom lett volna. Nem is állítottam fel semmit. Szóval nincs arról szó, hogy túlléptem volna vagy megfeleltem volna nekik.”

„Inkább próbáltam versenyenként haladni. Azt hiszem, hogy nem számítottunk arra, hogy negyedik és harmadik leszek az első pár versenyen. Nem tudtam, hogy hol leszünk, ezért igazán jó ezt látni, és remélhetőleg még sok ilyen hétvégénk lesz.”

Még több F1 hír:

Norris szerint persze azért nincs rá garancia, hogy valóban tudják is tartani az eddigi remek szereplésüket, mivel minden pálya más és más, illetve az ellenfelek sem ülnek tétlenül. „Biztosan lesznek olyan futamok, amikor nem leszünk olyan erősek, mint eddig. A Ferrari Imolában kiválóan ment, és ezt a futamon is megmutatták.”

„Az AlphaTaurit sem lehet leírni. Szóval nincs rá garancia, hogy állandóan előttük végzünk majd. Eddig ugyan jók voltunk, de ha ez a hétvége valamiért nem sikerül szuperül, akkor ők máris megelőzhetnek minket, és még egyéb csapatok is vannak.”

A kétszeres dobogós tehát nem fog meglepődni azon, ha esetleg már Portugáliában változnának kicsit az erőviszonyok, és a McLaren visszaesne néhány riválisa mögé, de persze szeretné ezt megakadályozni.

A McLaren szerint titkos szavazásra lenne szükség az F1-ben, lehetőleg azonnal


Ezért jóval több az Aston Martin, mint egy zöld Mercedes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner érdekes részletet árult el a fiatal Kevin Magnussenről
Következő cikk Schumacher: „Emberek vagyunk, nem gépek”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország