Norris szerint nem túl korán érkezett meg a Forma-1-be

A McLaren brit újonca szerint, ha ezt az évet is végig teszteléssel tölti, akkor sem változott volna a helyzete. Ezzel együtt a hibákról is beszélt, melyek közül pár már igencsak bosszantani kezdte.

Lando Norris, McLaren walks the track

Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images

Lando Norris a fiatalkora ellenére a Forma-1-ben versenyezhet. A McLaren újonca és saját tehetsége csak 20 esztendős, de már a legnagyobb kategóriában lehet. A teljesítményére nem lehet panasz, és sokkal jobban is állhatna, de nem mindig volt szerencséje.

Még több F1 hír:

Norris, aki korábban azt mondta, eleinte kételkedett magában, nem hiszi, hogy ha még 1 évet tesztel a McLarennel, akkor sokan változott volna a helyzete. Lando szerint egyszerűen mindezt meg kellett élnie, bármilyen fiatal is.

„Nem, nem gondolom, hogy 1 évvel korábban érkeztem volna meg a Forma-1-be. Azt hiszem, ha még ezt az évet is teszteléssel töltöm, akkor sem lett volna más a helyzet. Ezek olyan dolgokról szólnak, amikre nem tudsz felkészülni. Olyan dolgok, amiket meg kell tapasztalnod. Sok ilyen van, amit a tesztelés során nem tapasztalhatsz meg, és ez teljesen normális.”

„Gondolok itt az időmérő edzésekre, az azokkal járó nyomásokra, de sok más dolog is szerepet játszik ebben. Más, amikor egy teljes értékű versenyzőként készült a következő szezonra, beleértve a téli szezont. Ez még mindig változik, amikor az időmérő pillanatában vagy, vagy a versenyről van szó. Rengeteg minden van körülötted, kezdve az emberekkel. Az egész nagyon más, mint a tesztelés.”

Lando Norris, McLaren, talks to the media

Lando Norris, McLaren, talks to the media

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Nyilván voltak olyan pillanatok is a tesztelés alatt, amikor gyorsnak éreztem magam, és jó dolog, amikor tudod, hogy ez a tempó olyan jó, mint Fernando vagy Stoffel esetében, akik a McLaren tavalyi párosát alkották. Ez ad egy kis önbizalmat, de sokkal többet nem jelent, és ezt fontos megérteni. Nagyon más volt, amikor Ausztráliában ott voltam az időmérőn, majd a futamon. Totálisan más, szóval még egy év tesztelés nem változtatott volna semmin.”

„A másik tényező az, amikor hibázol. Az első néhány ilyen eset nem is olyan bosszantó, mert tudod, hogy ez benne van a pakliban, persze nem akarod, hogy megtörténjen. Spában és Franciaországban is hibáztam. Voltak még más hibáim is. Kanada volt a másik, de ez ezzel jár, majd egyre idegesebbé váltam a hibák miatt, mivel azok rendszeresebben kezdtek el megmutatkozni.”

„Nem mindig tudsz hatással lenni a dolgokra, de közben tudod, hogy nagyon sokan dolgoznak körülötted, azért, hogy egy versenyképes legyél. Tehát az első néhány hibát könnyen meg tudtam bocsátani magamnak, majd ez átment egy másik szintre. Frusztráló volt, a Spában történtek is nagyon zavartak, ami a legjobb eredményem lehetett volna. Mint mondtam, nem mindenre vagy hatással.”

 

„Rájöttem, hogy tovább kell lépnem. Mexikóban is ez volt a helyzet a bokszkiállással. Semmit sem tehetek az ilyen esetekben, ami néha nagyon nehéz. Ezeken a dolgokon mind át kell esned, és tudnod, hogy nem változtathatsz rajtuk. El kell felejteni, és csak előre tekinteni.”


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton felgyorsítaná a változásokat az F1-ben
Következő cikk A Ferrarinak hízelgő, hogy Hamilton csatlakozna hozzájuk, de...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország