Norris szerint nem igaz, hogy a Red Bull Verstappen köré építi az autót

A Verstappen és Sergio Perez közötti nagy különbség magyarázatára sokan hozzák fel azt az érvet, hogy a Red Bull biztosan a hollandnak kedvez az RB19-es fejlesztési iránya terén. Ezt azonban a csapat vezetése többször is cáfolta, most pedig egy másik alakulat versenyzője is hasonlóan tett.

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, Lando Norris, McLaren, in Parc Ferme after Qualifying

Persze mondhatnánk, hogy Lando Norris mit sem tud arról, mi zajlik a bikások háza táján, F1-es pilótaként azonban neki is bőven van fogalma arról, hogyan működik a fejlesztés egy-egy autó esetében. A brit pedig hasonló gondolatokat fogalmazott meg a témában, mint amit korábban például Christian Horner is mondott.

„A csapat nem úgy dolgozik, hogy személyre szabja az autóját. Egy tökéletes világ talán ilyen, de valójában a mi feladatunk teljesíteni, legyen bármilyen is az autó. Max is hasonló dolgokat mondott, miután Toto [Wolff] olyan megjegyzést tett a Red Bull kapcsán. Nem hiszem, hogy simán valaki köré lehet tervezni az autód” – mondta Norris a RacingNews365 exkluzív interjújában.

„Ez egyszerűen nem így működik. A versenyző feladata, hogy vezesse az autót, amelyet adnak neki. Ha tehát lassabb vagyok, mint a csapattársam, legyen annak bármi is az oka, akkor nem végzek elég jó munkát. Ennyire egyszerű. A versenyző feladata megoldani ezt. Ezért vagyunk itt.”

„Az emberek kívülről azonban sokszor nem értik, hogy a mi feladatunk az, hogy a lehető leggyorsabbak legyünk, bármilyen autóban is ülünk. Persze, azt akarod, hogy az autó feküdjön neked és jó legyen. A versenyzők azonban elég pénzt kapnak azért, hogy minden szituációból a lehető legjobbat hozzák ki.”

„Persze lehet gyors autód, amelyet jó is vezetni, de én alapvetően inkább választanék egy gyors, de nehezen vezethető masinát egy jól vezethető, de lassú helyett. A lényeg tehát a gyorsaság, ha pedig nem könnyű vele boldogulni, akkor a mi feladatunk, hogy változtassunk ezen” – vélekedett a McLaren britje.

Perezt leválthatják szezon közben? Az F1-es újságíró szerint erre is van forgatókönyve a Red Bullnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda: mióta én vagyok a csapat vezére, többet gondolok magamra
Következő cikk Ocon: Nem igazán aggódom a helyzetem miatt...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország