Forma-1 Brit Nagydíj

Norris szerint "mondott olyat" az Osztrák Nagydíj után, amit "maga se hitt el"

Lando Norris Silverstone-ban már némileg higgadtabban értékelte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon történt ütközését Max Verstappennel, amit „a lehető legkisebb érintkezésnek” nevezett és már nem vár bocsánatkérést a hollandtól.

Lando Norris, McLaren F1 Team

Lando Norris, McLaren F1 Team

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A hármas kanyarban Verstappennel történt koccanás a Red Bull Ringen mindkét pilóta győzelmi esélyeit hazavágta, Norris ki is esett, miután komoly nyomást tudott helyezni a Red Bull pilótájára az első helyért.

Később Norris úgy érezte, Verstappen nem volt teljesen fair a párbajukban, úgy érezte, ellenfele rendre fékezés közben mozdult be, amikor ő előzni próbált volna, némi idő elteltével azonban Norris már visszavett korábbi megszólalásaiból, mondván, a kiesése miatti frusztráció beszélt belőle és nem várja el, hogy a holland bocsánatot kérjen tőle:

„Őszintén nem hiszem, hogy bocsánatot kellene kérnie, mondtam pár dolgot a verseny után, ami inkább csak az idegességem miatt bukott ki belőlem. Rengeteg adrenalin, rengeteg érzelem, valószínűleg mondtam pár dolgot, amit magam sem hittem el, pláne most.”

„Elég szánalmas eset volt, már ami azt illeti, hogy mindkettőnk versenyét tönkretette, nem volt egyértelmű, hogy koccanás lesz, valószínűleg a lehető legapróbb ütközés, ami lehetne, de a következménye elég súlyos volt, főleg rám nézve. Összességében jó csata volt, néha kicsit a határhoz közel, de megbeszéltük és örömmel esünk neki újra.”

 

Norris szerint nem kellene sokat változtatni sokat senkinek a jövőben, bár hozzátette, mindkettejük tehetett volna érte, hogy elkerüljék az eset megismétlődését. Rámutatott azért, hogy az FIA-nak kellene szigorúan betartatni a féktáv alatti irányváltoztatásra vonatkozó szabályokat, mert szerinte ebből sokkal nagyobb baleset is lehet:

„Nehéz kérdés. Max nem fogja összetörni az autóját és tönkretenni a versenyét csak úgy, szóval vannak dolgok, amiket nekem kéne máshogy csinálnom, nem hiszem, hogy ő sokat fog változtatni, de nekem sem kell sokat.”

„Biztosan elkerülhettük volna a balesetet, a magam részéről jobban is rátehettem volna a kerékvetőre az autót, de mindkét oldalon volt, amit lehetett volna jobban intézni. Összességében azonban szerintem a legnagyobb része az ennek, hogy ne váltsunk irányt fékezés közben, mert abból nagyon könnyen lehet csattanás és szerintem nagyon óvatosnak kell lennünk vele.”

„Ezzel lehetne foglalkozni a jövőben, a stewardoknak is képben kellene lennie vele, hogy ebből komoly baj lehet. Szerintem egy pontig csak agresszívan védekezik az ember és ezzel nincs gond, de van egy pont, ami a határ és amit egy kicsit jobban is meg lehetne határozni.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo védelmébe vette a "keményen harcoló" Verstappent
Következő cikk Több rivális szerint is „túlságosan nagy feneket kerítettek” Norris és Verstappen ütközésének

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország