Norris: Alonso tanácsai nagyon értékesek lennének a McLaren számára

Lando Norris biztos benne, hogy nagyon hasznosak lennének a McLaren számára Fernando Alonso visszajelzései, hiszen ő tudja a legjobban, mi történt az elmúlt években Wokingban. A brit újonc akár abba is belemenne, hogy átadja az autóját Alonsónak, ha ez a csapat javát szolgálná.

Lando Norris, McLaren, and Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Alonso elmondta, szerinte sokkal jobban kellene alakulnia a következő évnek a McLaren számára, ugyanis a csapat tanult a 2018-as leckékből. Megjegyezte, „kompromisszumokra volt szükség” a projekt során, „melyek nem hozták a várt eredményt”, csak a rossz oldalát tapasztalták meg a döntéseknek. A McLaren elnöke korábban megjegyezte, szívesen venné, ha Alonso kipróbálná a 2019-es gépet, míg az újonc Norris kifejtette, hasznosak lennének a kétszeres világbajnok meglátásai.

„Nagyon értékes lenne”- mondta Norris Alonso tanácsairól. „Neki van a leginkább fogalma arról, hogyan változott az autó az évek alatt, a legjobb tapasztalata arra vonatkozóan, mi jó és mi rossz – sokkal többel rendelkezik, mint én. Nem tudom, mi fog történni; nem tudom, hogy vajon még mindig ennyire érintett lesz-e a dolgokban. Még mindig a McLaren tagja. Rajta áll.”

„Menő lenne”- mondta Alonso esetleges szerepvállalásáról. „Természetesen azt szeretném, hogy olyan sok napot töltsek a kocsiban, amennyit csak lehet, de ha mindenki arra a döntésre jut és azt gondolja, az egész csapatnak jó mindez, és ha a visszajelzése épp olyan fontos lesz, mint az enyém vagy Carlosé, akkor jó lenne (ha Alonso is körözne az autóval).”

Még több F1 hír:

Ugyan a McLaren fellépett a hatodik helyre a konstruktőri kiírásban, ami fejlődés az előző szezonhoz képest, továbbra is messzire voltak attól, amit elvárnak velük szemben – pláne annak fényében, hogy Renault-motorra álltak át. Jövőre új felállással vágnak neki a bajnokságnak, technikai fronton is komoly változtatásokat hajtottak végre, de ettől még mindig kérdés, összejön-e a várt fejlődés.

„Megfelelő elképzeléseik vannak azzal kapcsolatban, amin ügyködnek, a részletekkel kapcsolatban, amiket próbálnak javítani – minden olyan apróságot illetően, melyek kapcsán elmondható, sok adattal bírnak róluk, és ezek alapján jelenthető ki, hogy jobbak. A dolgok mindig változhatnak, néha jól fest a szélcsatornában, az aerót érintő programozás alatt, vagy bármi ilyesmi, majd elmész a pályára, és kicsit máshogy viselkedik ahhoz képest, mint amit vártál”- magyarázta a brit.

„Természetesen magabiztosak, miszerint a megfelelő változtatásokat hajtják végre. Elég nagy változás történt a csapatnál, és azzal kapcsolatban, hogyan állnak a jövő évi munkához, a fejlesztéshez. Jobban koncentrálnak arra, hogy valami 100 százalékosan jobb legyen, semmint azt mondják, ’Úgy tűnik, jobb lesz’, és felteszik a kocsira. Szerintem sokkal jobban értik – de csak idővel derül ki mindez”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris Valentino Rossi miatt nem választotta a 46-os rajtszámot
Következő cikk Egy gamer Max Verstappen és Lando Norris ellen versenyezhetett (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország