Forma-1 Brit Nagydíj

Norris szerint ezért lesz más a Brit Nagydíj a 2022-es autókkal, mint korábban

A McLaren Forma-1-es pilótája, Lando Norris szerint Silverstone-ban még az előző éveknél is jobb lehet majd a versenyzés a 2022-es szabályrendszernek köszönhetően.

Lando Norris, McLaren MCL36

A Forma-1 célja a 2022-es szabályrendszerrel az volt, hogy közelebb rántsák a mezőnyt egymáshoz, és megkönnyítsék a kerék a kerék elleni csatákat a pilóták számára.

A pilóták szerint egyelőre mérsékelt sikert ért el az F1 az új szabályokkal, de a technikai igazgatók már korábban is figyelmeztettek arra, hogy kell egy-két év, mire a mezőny kellően közel lesz egymáshoz.

Lando Norris szerint azonban a vonalvezetéstől függően idén is lesznek még versenyek, ahol jó versenyzést láthatunk majd tőlük, és a silverstone-i brit futamot ilyen lehetőségnek tartja.

Még több F1 hír:

„Silverstone-ban egyébként is fantasztikus F1-es autót vezetni, de idén szerintem összességében jobb, mint korábban” – nyilatkozta Norris többek között a Motorsport.com-nak. „Talán a pusztán egyenesekből álló pályákra ez nem igaz.”

„Viszont az olyan, hosszú, gyors kanyarokkal rendelkező pályán, mint Silverstone, nagy különbség lesz megfigyelhető az elmúlt évekhez képest. Remélem, hogy a várakozásaink valóra válnak majd, és tényleg jobb lesz itt versenyezni.”

A kanadai futam legjobb fotói:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb, 1100 lóerős Red Bull hiperautón dolgozik Adrian Newey: íme az RB17
Következő cikk Hamilton is reagált Nelson Piquet rasszista kijelentésére!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország