Norris szerint a versenymérnöke idegein táncolt a korai hibáit követően

Lando Norris elismerte, hogy valószínűleg „elképesztően idegesek” lettek a mérnökei a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, amikor a verseny korai szakaszában kétszer is kiszélesítette a pályát, amivel egy 5 másodperces büntetést kockáztatott.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Erik Junius

Az FIA a 2021-es Monacói Nagydíjon elképesztően szigorúan vette a pályaelhagyásokat az egyetlen helyen, ahol lehetőségük is volt a versenyzőknek elhagyni a pályát: az alagút végi sikánnál. 2 figyelmeztetés után már be is intették a fekete-fehér zászlót, a 3. után pedig valószínűleg egy 5 másodperces büntetést adtak volna.

Michael Masi, az FIA Forma-1-es versenyigazgatója elárulta, hogy maguk a pilóták kérték a hétvége előtt a szigorú ellenőrzést. A versenyen Nyikita Mazepin és Lando Norris kapta meg a figyelmeztetést, akinek könnyen a dobogójába kerülhetett volna egy hiba.

„Kétszer is elhibáztam a kanyarcsúcspontot, és mindkétszer időt veszítettem a hibámmal” – mondta Norris a versenyt követő sajtótájékoztatón. „Mindkétszer elfékeztem a gumijaimat, így a 7. kör környékén már meg is kaptam a két figyelmeztetést, ami biztosan nagyon idegessé tette a versenymérnökömet, Willt.”

Még több F1 hír:

„Szerintem sikerült ezzel még egy pár embert idegessé tennem, ami nem éppen ideális egy ilyen versenyen, ahol tudtam, hogy milyen sok kör van még hátra, miközben még rám várt a második etap is, ahol sokkal jobban kellett nyomnom.”

„Ha még egyet hibáztam volna, akkor meg is kaptam volna az 5 másodperces büntetést, és Sergio (Perez) előttem végzett volna.”

Norris szerint a dolgát nem könnyítette meg az sem, hogy a kemény gumikon borzalmas volt a McLaren vezethetősége.

„Nagyon nehéz volt a pályán tartani az autót” – mondta Norris a verseny utolsó szakaszáról. „Sokkal könnyebb volt elfékezni a kemény gumikat és nem is viselték annyira jól a bukkanókat. Nem voltam olyan magabiztos, mint a verseny elején, és amikor hallottam, hogy Sergio milyen stratégián, mennyivel frissebb gumikon van mögöttem, elkezdtem aggódni.”

„Azonban itt, ha jól csinálod meg az utolsó és a 8-as kanyart, akkor rendben vagy, nem fog tudni megelőzni.”

Norris szerint abban azonban semmi különleges nem volt, hogy arra kérte a versenymérnökét a futam végén, hogy ne beszéljen többet.

„Csak arra akartam koncentrálni, ami igazán fontos volt, hogy ne menjek neki a falaknak, és nem akartam a vezetésen kívül semmi másra figyelni. Ilyenkor pont nem érdekel, hogy 20 másodperccel előttem van-e valaki, csak a vezetésre akartam koncentrálni, ez ilyen egyszerű.”

A Mercedes azt hitte, Hamilton stratégiájában „nagyobb potenciál” lesz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Magyar Nagydíj lehet a Ferrari következő nagy esélye a dobogós helyekre
Következő cikk A Ferrari elismerte: Leclerc szombati balesete miatt mehetett tönkre a féltengely vasárnap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország