Norris szerint a "Mercedes-szerű" Racing Point borította a középmezőnyt

Lando Norris szerint a Racing Point idei autójával jelentős előrelépésre számíthat, és ezzel az egész középmezőny sorrendjét boríthatja.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

2018-ban a Renault végzett a negyedik helyen, míg tavaly a McLaren mutatott be jelentős fejlődést. A wokingiak és a franciák is arra készültek, hogy képesek lesznek a top csapatok nyomába eredni, és ismét együtt küzdenek a negyedik helyért.

Azonban a barcelonai tesztek során a Racing Point robbantott, és a Mercedes 2019-es autójára hajazó új géppel azonnal beelőzték az összes riválist a középmezőnyben. A németek tavalyi autójának jelentős másolásával a Racing Pointot már arra is alkalmasnak tartják, hogy esetleg meg-megszorongassa a top 3 csapatait, márpedig erre régen nem volt már példa.

Lando Norris is elismerően beszélt a Racing Point új autójáról, kiemelve, hogy a tavalyi hetedik helyezett istálló fejlődésével megjósolhatatlanok az erőviszonyok a középmezőnyben.

"Nehéz most előre tudni. A sorrend felfordult, és megváltozott kicsit. Abban bízom, hogy nem nő a különbség a legjobbakkal szemben. Remélem, hogy tudunk egy kicsit gyűjtögetni" - mondta a fiatal versenyző.

Még több F1 hír:

"A Mercedes még mindig extrém gyorsnak tűnik, mint mindig, a Red Bull is nagyon jó, talán a Ferrari nem olyan erős, de sosem lehet tudni. A dolgok gyorsan változnak. Leszegett fejjel kell folytatni" - mondta a McLaren versenyzője.

"Túl sokat nem akarok beszélni, a Racing Point mondjuk pont úgy néz ki, mint a Mercedes" - tette hozzá Norris. "Nem ismerem az ötletet és a folyamatot mögötte, és hogy hogyan működik az egész, ezért nem illik olyat mondani, ami esetleg nem korrekt. De mindegy is, mit csináltak, nagyon jó munkát végeztek."

"Elég gyorsak, és már az előszezonban olyan sebességet hoznak, amely tavaly elég lett volna a középmezőny uralásához. De ez persze nem azt jelenti, hogy Ausztráliában garantáltan fantasztikusak lesznek" - jelentette ki a brit.

"Azon kell dolgozni, hogy elkapjuk őket, és a mi dolgainkkal elégedett is vagyok. Minden, amin a tél folyamán dolgozni szerettem volna, illetve minden, amin az elmúlt hetekben dolgoztam is, abban komoly előrelépést értem el. Örülök annak, amit elértem, és ahogy ezeken a területeken fejlődtem" - mondta Norris.


Pár jelenet a McLaren nagy napjáról, amikor a pályán is megcsodálhattuk az autót. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris azonban már a tesztre koncentrál.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint jobb lett a Ferrari, de nem a leggyorsabb
Következő cikk A Honda 5 nap alatt csak egy motort használt az AlphaTaurival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország