Norris szerint a hollandok igazából McLaren-szurkolók

Lando Norris egyre nagyobb elismerésnek örvend a paddock köreiben. Tavalyi bemutatkozása után a fiatal brit egyre inkább vezéregyéniséggé növi ki magát a Mclaren színeiben.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Charles Coates / Motorsport Images

A Mindössze 20 éves versenyzővel a Spanyol Nagydíj hétvégéje előtt a holland Olav Mol készített interjút.

Norris nem csak Angliában, hanem Hollandiában is nagy népszerűségnek örvend. Talán ennek egyik oka Max Verstappennel való jó kapcsolata, aki ellen gyakran online megmérettetéseken is versenyzik.

„A narancsszínű pólóban lévő szurkolók ugyan azt mondják, ’Go Max’, de mélyen legbelül mind McLaren szurkolók.” – viccelődött Norris a Ziggo Sport adásában.

„Nehéz hű maradni önmagadhoz, amikor a Forma-1-be érkezel. Egyre inkább tisztában vagyok azzal, mit is akarok, így pedig minden sokkal könnyebb.” – mondta Norris, akihez jövőre Daniel Ricciardo csatlakozik a McLaren csapatánál.

„Már várom, hogy egy csapatban versenyezzünk. Remekül érzem magam Carlos mellett, ugyanakkor szerintem időnként jó, ha új csapattársad lesz, mivel így új dolgokat tanulhatsz. Ricciardo már nyert hét futamot, emiatt csaknem kész versenyzőnek számít.”- mondta a brit.

Lando Norris, McLaren MCL35, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Lando Norris, McLaren MCL35, Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Míg a műsorvezető a „partimód” időmérős használatának eltörlését sürgette, Norris a másik oldal mellett is érvelt:

„Szombatonként sok izgalmat látunk emiatt. Talán most jól jön nekünk, de a következő évben a Mercedes motorral már nem annyira.” – tekintett előre.

„Ha több gyártót szeretnénk egyszerre a Forma-1-ben látni, nem várhatjuk el, hogy ne legyen köztük különbség.” – foglalta össze Norris, aki nagy rajongója a sport technikai oldalának.

A Renault a szabályváltoztatásig nem adja fel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk HIVATALOS: Az összes csapat aláírta a Concorde egyezményt!
Következő cikk Az óvások miatt nem ismerik el a csapat érdemeit, mondják a Racing Point pilótái

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország