Norris szerint a frissesség az idei McLaren titka

Lando Norris újoncként is meg tudta ítélni, hogy mi lehet az a változás, ami miatt idén különösen megindult a wokingiak szekere. A brit sokban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat ilyen remek formát mutatott.

Lando Norris, McLaren walks the track

Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images

A McLaren idén valódi fejlődést mutatott be, és ezzel a középmezőny élére állt. A brit istállónál rengeteg minden megváltozott egy év alatt, szinte a teljes csapat kicserélődött, a pilótákkal együtt, akik csak dicséretet érdemelnek.

A 2019-es szezont már Carlos Sainz-cal és Lando Norris-szal kezdte a McLaren, amelynek szinte teljes vezetősége is lecserélődött. Az Andreas Seidl által átvett csapat pedig hatalmas lendületet vett, amely ki is tartott a szezon végéig.

Norris szerint ez a változás lehetett az, ami a sikerekhez vezetett. "Azt hiszem, hogy a legnagyobb dolog, ami megváltozott, hogy újra kezdtünk mindent. Az új arcokkal sok minden megváltozott, és minden felfrissült" - mondta Norris.

"Ugyanakkor az elmúlt évek sikertelensége miatt nem volt semmi túlbonyolítva. Abu Dhabiba például mindig mindenki izgatott, mert a McLaren minden év végén ígérgetett, és ezzel nagy lett az elvárás. Most ez elmaradt, és ez is jó dolog" - jelentette ki Norris.

 

"A tesztekkel nem voltunk elégedettek, de aztán a versenyeken már a dolgok egyre jobban és jobban kezdtek összeállni. Szóval egy sor dolog volt fontos, a két új pilóta, az új emberek, és azzal, hogy összeálltak a dolgok, minden élvezhetőbbé is vált" - mondta Norris.

És az idei újonc azt is sejti, hogy mi lesz a folytatás. "A leszorítóerő, ilyen egyszerű. Mert ezen a téren nem fejlődtünk eleget. És ez persze nemcsak a leszorítóerőt jelenti, hanem a hatékonyságot, és az autó karakterét is. Az autó még mindig sok munkát igényel" - véli Norris.

"És persze még mi is fejlődhetünk, például a kerékcserékkel, és azon is, hogyan tudunk hatékonyabbak lenni, mint csapat. Az autó néhány pályán jól fekszik, másokon viszont egyáltalán nem. Szóval az autó karakterének javítása lehet legfontosabb feladat" - mondta a szezonzáró után Norris.


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toronymagasan Hamilton töltötte a legtöbb kört az élen
Következő cikk A Ferrari női pilótát keres

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország