Norris: Sokáig Sainz árnyékában versenyeztem

Lando Norris rendkívül jó véleménnyel van Carlos Sainzról, akivel két éven keresztül csapattársak voltak a McLaren színeiben. A brit Ricciardóról is kifejtette a véleményét.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris a 2021-es szezonban nagy fejlődést mutatott be, és sokakat meglepett azzal, hogy képes volt sokkal jobb eredményeket elérni a szezon döntő többségében, mint csapattársa, a tapasztaltabb Daniel Ricciardo.

A fiatal brit ráadásul nem egy alkalommal hangoztatta az idény során, hogy valójában Carlos Sainzra néz fel, akit remek pilótának tart, és részben a spanyol tehet róla, hogy eddig nem volt képes igazán megmutatni, hogy mi rejlik benne.

„Szerintem Carlos az egyik legjobb Forma-1-es pilóta. Engem is elhomályosított, mert ő egy rendkívül jó versenyző. Nagyon jó munkát végzett” – idézte Norrist a Motorsport-total.com. „Azt hiszem, egy kicsit az árnyékában voltam, mert nagyszerű munkát végzett.”

Még több F1 hír:

„Egyre többen jönnek rá, hogy mire képes” – folytatta a brit, aki Ricciardo érkezésére is kitért. „Nem voltam ideges, amikor [a McLarenhez] jött. Sokan azt gondolták, hogy talán igen... mert már több versenyt is nyert. Mindenki tudja, hogy Daniel mire képes, mert olyan autóban ült, ami már nyert futamokat.”

A McLaren változatlan pilótafelállással vág neki a 2022-es idénynek, így Ricciardónak minden esélye meglesz rá, hogy bizonyítsa, a tavalyi szezon csupán egy apró kisiklás volt a karrierjében.

„Igazságszolgálatatás történt” – egy fogadóirodánál Hamilton is világbajnok...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma lett 37 éves Lewis Hamilton
Következő cikk Csou az NBA-sztár Kobe Bryant előtt tiszteleg a rajtszámával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország