Norris: senkit nem akarok jobban megverni, mint Sainzot!

A McLaren versenyzője, Lando Norris remek versenyt futva az ötödik helyen ért célba a stájer versenyen, ezt követően pedig azt mondta, hogy senkit nem akar jobban megverni korábbi csapattársánál, Carlos Sainznál.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A brit versenyző ugyan a harmadik helyről kezdhette meg a futamot, de azért az sejthető volt, hogy nem lesz könnyű tartania ezt a pozíciót, mivel mögüle indult az egyik Red Bull és Mercedes is.

Eleinte még megragadt harmadikként, idővel azonban lassulni kezdett, és úgy tűnt, hogy inkább hagyja, hogy a gyorsabb autók elmenjenek mellette, ezzel kizárólag a saját versenyére koncentrálva. A terv pedig be is jött, hiszen ő lett ismét a középmezőny legjobbja.

„Amennyivel jobbak voltak ma nálunk, így esélyem sem volt ellenük. Azért így is próbáltam magam mögött tartani őket, de sokkal gyorsabbak voltak. Kezdtem tönkretenni a futamomat és a gumikat, szóval erre is gondolnom kellett.”

Még több F1 hír:

„Nem volt ez egy teljesen egyszerű és egyértelmű verseny, de megtettük, amit lehetett, és nem igazán tudtunk volna ennél jobbat kihozni belőle” – vélekedett Norris. A Ferrari kontra McLaren párharc a konstruktőri harmadik helyért most újra élesedni látszik, miután az előző hétvégén a wokingiak egészen nagy előnybe kerültek.

Az olaszok erős tempójával, és Daniel Ricciardo nullázásával azonban most újra szorosabb az állás, bár még mindig a McLaren van elöl. Norris egyértelműen élvezi, hogy ellenük versenyezhet, az pedig csak hab a tortán, hogy így korábbi csapattársa és jó barátja, Sainz orra alá is borsot törhet.

„Azért élvezem ennyire, mert így keményen kell dolgoznom és a határaimat kell feszegetnem. Remélhetőleg jövő héten is hasonló lesz a helyzet. Úgy vélem, ő is (Sainz) ugyanígy tekint erre. Tudja, hogy vezetek, tudja, hogyan gondolkozunk csapatként.”

 

„Tudtam, hogy jönni fog rám a végén, ezért felkészültem arra, hogy nehéz lehet majd az utolsó néhány kör, mert igazán gyorsak voltak. Az előnyöm viszont szerencsére elég nagy volt, és még maradt is bennem tempó, ha közelebb ért volna esetleg.”

„Még mindig remek a kapcsolatunk. Jól kijövünk egymással, és ez a helyzet már 2019 óta fennáll. A pályán persze ezeket félretesszük. Valószínűleg nincsen más, akit jobban le akarok győzni Carlosnál, de ez vélhetően nála is így van.”

„Ő is meg akarja verni a McLarent, mint ahogyan mi is meg akarjuk verni a Ferrarit. Ez is része a kihívásnak. Ettől még persze mindenkit teljes mértékben tisztelek, másokkal is jóban vagyok a pilóták közül, akik ellen versenyeztem, és ő is mindenképpen egy közülük. Talán holnap elmegyünk együtt golfozni.”

Hamilton egyszerűen nem tudta tartani Verstappen sebességét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner elmondta, miért lett gyorsabb a Red Bull az egyenesekben
Következő cikk Horner: Ez volt a legdominánsabb győzelmünk idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország