Norris: Próbálom így folytatni, de ez nem lesz egyszerű…

A McLaren versenyzője, Lando Norris remekül indította a szezont, és reménykedik abban, hogy hasonlóan folytathatja, azonban hozzátette, ez nem lesz egyszerű, és lesz olyan hétvége, amikor a nyolcadik hely jelenti majd a maximumot.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris a 2021-es évben eddig fantasztikusan teljesít, így az sem csoda, hogy Lewis Hamiltonnal holtversenyben vezeti az F1.com által összeállított erősorrendet, a világbajnoki pontversenyben pedig a harmadik helyen áll.

A fiatal britet a szintén remekül sikerült Portugál Nagydíj után arról kérdezték, mennyire magabiztos azt illetően, hogy Spanyolországban is fenntarthatja az eddig mutatott remek formáját.

Még több F1 hír:

„Magabiztos akarok lenni. Az idei az eddigi legjobb Forma-1-es szezonom, ezek voltak a legjobban teljesített versenyeim. Tehát szeretném, ha ez folytatódna. Azonban egy jó futam nem feltétlenül jelent sok pontot és nagyszerű helyezést” – kezdte Norris.

„Az is jó futam lehet, ha a nyolcadik vagy a kilencedik helyen végzünk, és úgy érezzük, hogy mindent elértünk, amit csak lehetett. Várjunk egy kicsit, aztán majd meglátjuk. A mezőny nagy részében rendkívül szoros a verseny, különösen a középmezőnyben.”

„Nagyon könnyen változhat a sorrend egyik vagy másik irányba. Természetesen megpróbáljuk folytatni, amit eddig csináltunk, de ez nem lesz egyszerű, és nem lesz meglepetés, ha időnként egy kicsit hátrébb kerülünk” – fogalmazott Norris.

Wolff: Hornernek nagy összeget kellett írnia a csekkre…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Ez is jelzi, hogy nem érem be a 2. vagy a 3. hellyel!
Következő cikk Hamilton: Le kellene szállni Bottasról, a miénk a legerősebb páros!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország