Forma-1 Mexikói Nagydíj

Norris: Örülnöm kéne ennek az eredménynek? Azt már nem...

Hiába mutatott be nagy felzárkózást Lando Norris, aki a mezőny végéről képes volt a csapattársa előtt végezni, a fiatal brit nagyon nem elégedett, ugyanis egy jó kvalifikációval a dobogón végezhetett volna.

Lando Norris, McLaren

Az időmérő edzésen hibázó Lando Norris a mezőny legvégéről várhatta a piros lámpák kialvását Mexikóban, ám a remek tempójának, a jó stratégiának, illetve némi szerencsének köszönhetően végül az ötödik helyig képes volt felkapaszkodni.

Ezzel megelőzte Russellt és Piastrit is, ami nagy fegyvertény, ám láthatóan a fiatal brit nem volt megelégedve azzal a pozícióval, ahol zárt. Szerinte ugyanis jóval több volt ebben a hétvégében, erről mesélt a Motorsport.com-nak.

„Amikor lenne esélyem a dobogón végezni, és újabb trófeát szerezni, több pontot szerezni, szóval akkor miért is örülnék egy olyan napnak, mint a tegnapi?” – tette fel a költői kérdést a láthatóan elégedetlen Norris.

„Nagyon gyorsan továbbléptem (a hibán a kvalifikáción), jobban továbbléptem, mint Katarban. És nagyon nagy hangsúlyt fektettünk erre a napra. És azt hiszem, ez látszott is, és aztán ez kifizetődött.”

„De igen, soha nem lehetek boldog egy olyan nap után, mint a tegnapi, igaz? Mert tudom, hogy mire vagyunk képesek. És amikor egy olyan napod van, mint a mostani, akkor arra gondolsz, hogy mi lehetett volna?”

Lando Norris a rajt után jó néhány helyet visszacsúszott, mivel a közvetlen riválisai először szendvicsbe fogták, majd meglehetősen nagy lendülettel vetődtek be elé. A fiatal brit szerint óriási ütközés lett volna a vége, ha nem vette volna el a lábát a gázról, holott úgy gondolja, ez nem az ő feladata lett volna.

„Szóval két rendkívül nagy ütközést is elkerültem, ami nagyon csúnya lett volna. Egy kicsit több önkritikára lenne szükség néhány sofőr részéről, ami nagyszerű lenne” – jelentette ki a McLaren pilótája, aki most már joggal pályázik az egyéni bajnokság negyedik helyére.

Eközben Leclerc-t és Bottast is vizsgálták a futam után, az egyikük pedig nem úszta meg büntetés nélkül, igaz, ez a végeredményre nem volt jelentős hatással.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Jó néhány helyet vissza fogok csúszni a bajnokságban
Következő cikk Az AlphaTauri csapatfőnöke szerint Hadjar „nemsokára az F1-ben lesz”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország