Norris örül, hogy péntek óta hatalmasat fejlődtek

Lando Norris, miután a nyolcadik helyre hozta be a McLarent, elmondta, a virtuális biztonsági autó eléggé megnehezítette a helyzetüket, de hála annak, hogy az autó tempója sokat fejlődött a hétvégén, vissza tudták verni Hülkenberg támadását.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLarenek az Orosz Nagydíjon végül a hatodik és a nyolcadik helyet tudták megkaparintani Carlos Sainz és Lando Norris révén. Mindkét versenyző előrelépett párat egy elég jól elkapott rajttal, de főleg Norris helyzete jóval nehezebb lett, amikor a Vettel és Russell incidensei miatti biztonsági autós fázisukban jó pár friss lágy gumival versenyző pilóta került mögé. A fiatal brit így értékelt:

„Igen, a rajt mind Carlosnak, mind nekem jól sikerült. Elmentem Hülkenberg mellett, Carlos pedig, ha jól láttam, az egyik Mercedes elé került, szóval az is, de az egész első etap nagyon jól ment, jó tempónk volt. Perez gyors volt új lágyakon, ráadásul tízen kívülről jött. Elég nagy nyomás alatt tartott, és aztán a virtuális biztonsági autó kicsit odatett nekünk, jöttek a gyorsabb autók mögöttünk új gumin, emiatt nem tudtuk azt elérni, ami a VSC nélkül meglehetett volna. Így is boldogok lehetünk, mert a pénteki teljesítményhez képest ez egy remek eredmény.”

Még több F1 hír:

A pilóta szerint nem a melegebb hőmérséklet miatt teljesítettek ma jobban, sőt, az alapján ma még rosszabbnak is kellett volna lenniük, mint két napja:

„Nem, pont az ellenkezője, a forró, napos időben mindig szenvedünk, valamiért az autó nem annyira kedveli azt. Sokat javítottunk a kocsin, de jóval melegebb volt, úgyhogy egyrészt sokkal jobb is volt, de voltak dolgok, amik nem annyira működtek, le kell ülnünk, és megnézni, mi az, amivel tovább dolgozhatunk. Összességében szerintem jó munkát végeztünk, megérte a sok gürcölés, és bár nyolcadik lettem, szerintem elégedett lehetek a teljesítménnyel.”

 

Norris végül részletesebben is kitért a Nico Hülkenberg ellen vívott különpárbajára:

„Az első kanyarban kellett védekeznem, és a tizenharmadikban is elég közel került mindig, mert a középső szektor nem volt olyan erős nekem. Utóbbiba ráadásul a DRS-sel érkezett meg, úgyhogy ott kellett vele szemben pár körig védekeznem, de sikerült magam mögött tartani, az utolsó körökre pedig gondolom elfogyott a lágy gumi, és emiatt enyhült a nyomás. De sokat kellett rá figyelnem, ami nem túl kellemes, szerencsére mögöttem maradt, ennek örülök.”


Ekkor Lewis Hamilton még a McLarennek versenyzett. A brit világbajnokot az MP4-24 volánja mögött nézhetünk meg a 2009-es idény előtt, ami sok új változást hozott. A másik autóban Heikki Kovalainen ült.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz nagyot ment, de: „Jobb, hogy nem mutattak, unalmas futamom volt”
Következő cikk A Ferrari rádiózása az Orosz Nagydíjon: „Hozzák vissza a kib*szott V12-t!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország