Norris: "Okosabb és menőbb" dolgokat csinálunk, mint a Red Bull
Lando Norris büszke a csapatára, hiszen „okosabb és menőbb” dolgokat csinálnak, mint a Red Bull. A fiatal brit most már az egyéni bajnoki címre koncentrál.
Experten diskutieren: Ist Lando Norris mental zu schwach für den F1-Titel?
Fotót készítette: LAT Images
Elég egy rossz futam, és Lando Norris könnyedén kiszállhat a bajnoki címért folytatott küzdelemből, hiszen a lemaradását tekintve nem kizárólag rajta múlik, hogy odaérhet-e a szezon végén Verstappenre a pontversenyben.
Általános vélekedés szerint – és persze az utóbbi hetek eredményeit figyelembe véve – a McLaren rendelkezik a legerősebb konstrukcióval, ám Norris szerint ez nem az ő érdeme, hanem a csapat kemény munkájának köszönhetik az előnyüket.
„Csapatként jelenleg jobb munkát végzünk, mert az autóm, a mi autónk gyorsabb, mint az övék [Red Bull]” – jelentette ki Norris RacingNews365-nek. „De ez csak a csapat érdeme, mert elképesztő munkát végeznek.”
„Okosabb és menőbb dolgokat csinálnak, mini-DRS-lapokat hoznak létre, meg ilyenek” – szúrt oda némileg a fő riválisuknak a brit, akinek a csapattársa segítségével lehet sansza megszerezni az egyéni bajnoki címet.
Mint ismert, Norris az idei harmadik győzelmét abszolválta a Szingapúri Nagydíj megnyerésével, aminek köszönhetően most már „csak” 52 ponttal van lemaradva Max Verstappen mögött a bajnokságban, míg a csapatának 41 pont az előnye a Red Bull-lal szemben a konstruktőrök között.
„Szívvel-lélekkel dolgozom, a belemet is kidolgozom, hogy ez megtörténjen [a pilóták bajnokságának megnyerése]” – folytatta a háromszoros nagydíjgyőztes. „Ő [Verstappen] azon van, hogy ez ne történjen meg. Szóval, várnunk kell és kiderül.”
Eközben Marc Marquez elárulta, hogy azért titokban reménykedett az idei bajnoki címében, így némileg csalódott, hogy „füstbe mentek” a tervei…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.