Szenzáció az IndyCar austini online versenyén: Norris nyert a McLarennel, és még egy megforgás is belefért

Zak Brown, a McLaren első embere nagyon elégedett lehet, mert az IndyCar-csapatuk kettősgyőzelmet szerzett Austinban a virtuális bajnokságban, ráadásul Lando Norris hatalmasat ment, akinek még egy megpördülés is belefért.

Lando Norris, Dallara DW12

Lando Norris, Dallara DW12

A McLaren versenyzőjének nem volt sok szerencséje a Forma-1 hivatalos nagydíjain. Noha az összes eseményen ott volt, rendre technikai problémák léptek fel nála, így esélye sem volt arra jó eredményt érjen el.

Még több F1 hír:

Lando Norris más futamokat azonban be tudott fejezni, és volt pár jó eredménye. Az IndyCar-ban való vendégszereplése egy igen nagy ugrás volt számára, még akkor is, ha jól ismeri az iRacing szimulátoros programot.

Ezekkel az autókkal nemigazán volt tapasztalata, de ennek ellenére rögtön megnyerte az első időmérő edzését, természetesen a McLaren csapatának színeiben. Erre nem sokan számíthattak, de a brit egy erős kört rakott össze.

Norris mellett szólt, hogy egy olyan pályán vendégszerepelt, ahol már a valóságban is versenyezhetett a Forma-1-ben, hiszen Austin az Amerikai Nagydíj otthona is, így érdekes lenne látni más helyszíneken, vagy egy oválon, ahol teljesen más taktikára van szükség.

Lando Norris, Dallara DW12

Lando Norris, Dallara DW12

Norris a 11. körben állt ki a bokszba a kötelező cseréjére a 32 körös futamon, még mielőtt bármi történt volna. A 13. körben azonban jött a biztonsági autós fázis, ami kissé megkavarta az eseményeket, így a taktikákat is.

Mindeközben a YouTube-on is látható verseny chatfalán keresztül arról is zajlott a vita, hogy a Forma-1, vagy az IndyCar a jobb... A nézők közül páran azonnal a "saját" szériájuk védelmére keltek, és különböző számokat mutogattak egymásnak.

A biztonsági fázis ideje alatt Power állt az élen Rosenqvist Veekay, Ferrucci, Dixon és Norris előtt. A TOP-10-ben még Herta, O'Ward, Palou és Harvey voltak ott. Norrisnak nem jött jól a helyzet, így adott volt előtte a feladat, hogy átrágja magát az előtte lévőkön, akik természetesen nem hagyták magukat.

A nagyon lassú és hosszabb biztonsági fázis után a versenyzők a 15. körben kapták meg újra a zöld jelzést. Norris sokat nem várt, és azonnal megelőzte Dixont, és már Ferruccit támadta a friss abroncsokon. Még ugyanabban a körben el is ment mellette.

 

A 16. kör elején jött a dráma, amikor hirtelen keresztbe állt, és többen is elmentek mellette... Ezzel csökkentek az esélyei a győzelemre. A 12. helyre esett vissza. Egyszerűen a kigyorsításnál megcsúszott, és már nem tudta megfogni a McLarent. 

Power sem úszta meg megpördülés nélkül a kiállása után a hideg gumikon, senkitől nem zavartatva. A tapasztalt pilóta is fontos helyeket veszített ezzel, és a visszahajtásnál majdnem nekihajtott a csapattársának, McLaughlinnek. Ekkor O'Ward vezette a versenyt McLaughlin és Norris előtt, aki gyorsan felzárkózott az élmezőnybe.

A 21. körben Norris már a második helyen állt, megelőzve McLaughlint, így már csak O'Ward volt előtte a másik McLarennel. Norris óriási tempóban közeledett, messze gyorsabb volt, mint a csapattársa, így körről körre csökkentette a hátrányát. 9 körrel a leintése előtt már ott is volt szorosan O'Ward mögött, míg a másik ex-F1-es Ericsson a harmadik helyen haladt.

 

A kör végén Norris másodszorra is kiállt a bokszba, majd a kerékcsere és a tankolás után folytathatta a nagyon gyors körök futását az élmezőnyben. O'Ward, Palou és Rosenqvist alkották a TOP-3-at. Őket vette üldözőbe az F1-es versenyző. 

5 körrel a vége előtt O'Ward is kiállt az utolsó cseréjére. Ezzel Palou vette át a vezetést Rosenqvist és Norris előtt. Egy körrel később Palou hajtott be a bokszba, Rosenqvist az élen nem nyugodhatott meg, mert Lando fénysebességgel közelített, és meg is pördült. A brit alig bírta kikerülni a riválisát, de az élre állt. 

Az utolsó 2 kör is izgalmasan alakult, O'Ward került a második helyre Norris mögé a másik McLarennel, akinek ott volt az esélye a győzelemre, miután a csapattársának gondjai akadtak a gumikkal. 1 körrel a leintés előtt már nagyon közel volt.

Végül Norris meg tudta tartani az első helyét, és mindezt úgy, hogy még meg is pördült a verseny első felében. A McLarennel ezzel kettősgyőzelmet szerzett. Harmadikként Rosenqvistet intették le, akit McLaughlin és Ferrucci követett. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya a mezőny végéről indulva az 1. helyen futott be, mégsem ő nyerte a legendák fordított rajtrácsos versenyét
Következő cikk Teljes egészében Norris parádés teljesítménye az online IndyCar-ban: látnod kell! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország