Norris nemsokára egy új, kevésbé vágyott rekord tulajdonosa lehet

A McLarennél versenyző Lando Norris egyre közelebb kerül egy nem vágyott F1-es rekordhoz. Az Olasz Nagydíjon a hetedik helyen ért célba, és ezzel megelőzte Romain Grosjeant a legtöbb ponttal rendelkező olyan pilóták listáján, akiknek nincs futamgyőzelmük.

Lando Norris, McLaren MCL36

Most már 394 egység áll a fiatal brit neve mellett az F1-ben, és ezzel a második helyen áll a listán Nico Hülkenberg mögött. A német abból a szempontból még szerencsétlenebb helyzetben van, hogy neki még a dobogós helyezés sem jött össze pályafutása során.

Persze Norris, aki csupán a negyedik évét teljesíti a királykategóriában, még nincs annyira közel ahhoz, hogy elvegye Hülkenbergtől az első helyet, hiszen még 127 pontra van a korábbi pilótától.

A 22 éves versenyző a tavalyi évben járt a legközelebb első sikeréhez, amikor az Orosz Nagydíjat szinte végig magabiztosan vezette, de a futam végén érkező eső mindent megbolondított, és végül neki kedvezőtlenül alakultak az események.

Még több F1 hír:

A futamgyőzelem nélküli pontszerzők listáján egyébként az utóbbi években egyre több „modern” pilóta tűnik fel, mivel 2010 óta már jóval több egységet osztanak a versenyeken, mint az azt megelőző évtizedekben.

Norris idei legjobb eredménye egy harmadik hely, melyet még a szezon eleji Emilia Romagna Nagydíjon ünnepelhetett. A Hülkenberg által vezetett listán Norrison kívül egyébként több pilóta is szerepel a mostani mezőnyből.

George Russell az ötödik, Alexander Albon a hetedik, Lance Stroll a nyolcadik, Kevin Magnussen pedig a kilencedik. Persze Norrisnak azért még van ideje, hogy lekerüljön róla, de ahhoz jelen esetben egy szerencsés futamra vagy a McLaren komoly feljavulására lenne szükség.

A McLaren elmondta, miben szenvednek hátrányt az Alpine-hoz képest

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Doohant az F2-ben is motiválja a Forma-1-es lehetőség
Következő cikk Sainz: „Verstappen 10/10-es évet fut, de a Red Bull sem hibázik”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország