Forma-1
24 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
28 nov.
-
01 dec.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Norris nem tartott a Forma-1-be kerüléstől

megosztás
hozzászólás
Norris nem tartott a Forma-1-be kerüléstől
Szerző:
, Szerkesztő
2019. aug. 11. 13:05

Lando Norris, a McLaren versenyzője elégedetten értékelt a félszezon elteltével, illetve azt is elmondta, nem tartott attól, hogy bekerült a Forma-1-be, mivel már ismerte a dolgozókat és a csapatot.

Lando, elégedett vagy a szezon első felével?

„Abszolút. Jó eredményeket és pontokat szereztem, és nem követtem el komoly hibát. Oké, persze megesett, hogy hibáztam, de ennek következtében nem dobtam el sok pontot vagy sok rajthelyet. Ha esélyem volt arra, hogy a Q3-ba jussak, kihasználtam, ha pedig a pontszerzésre volt esélyem, általában azt is kihasználtam.”

Még több F1 hír:

Charles Leclerc nemrég elismerte, hogy nagyon aggódott, amikor a Ferrarihoz igazolt. Ez veled is így volt, amikor aláírtad a szerződésed a McLarennel?

„Nem. Én akkor aggódtam, amikor pár évvel ezelőtt bekerültem a McLaren juniorprogramjába. Rengeteg specialista, óriási lehetőségek – fantasztikus volt, hogy bekerülhettem! Tavaly rengeteg versenyhétvégén a csapattal voltam, néztem, hogy milyen munka folyik a bokszban, és részt vettem a megbeszéléseken.”

„Már akkor is a csapat tagja voltam, bár nem mentem a pályára az autóval. Minden dolgozót ismerek, szóval az átmenet teljesen simán ment.”

A motorsportban a tehetség nem mindig elég az áttöréshez. Mi segített még abban, hogy a McLarenhez kerülj?

„Ehhez szükségem volt a megfelelő környezetre. Szerencsém volt, hiszen olyan emberekkel voltam körülvéve, akikre támaszkodhattam – például a menedzserem, akivel már 2012 óta dolgozom együtt, és az edzőm, akivel 2014 óta tart a közös munkánk. Ők segítettek abban, hogy a megfelelő irányba haladjak.”

„Ezenkívül a dolog a kemény munkán és a sikerre való fókuszáláson múlik – már nagyon fiatal kortól kezdve, már a gokarttól. Először csak az édesapám segítette a karrieremet, de ő nem nagyon értett hozzá, szóval együtt tanultuk a dolgokat.” – zárta Norris.


Lewis Hamilton a Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítménye csattanós választ adhatott a kritikusainak, de Max Verstappen így is nagyon közel lehet a lassan hatszoros világbajnok szintjéhez.

Következő cikk
Sainz szerint nem nagyon hiányzik Red Bullnak

Előző cikk

Sainz szerint nem nagyon hiányzik Red Bullnak

Következő cikk

Ki akarhatja Bottas távozását a Mercedestől?

Ki akarhatja Bottas távozását a Mercedestől?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lando Norris
Csapatok McLaren Vásárlás
Szerző Gyémánt Péter