Norris: Nem próbálok más lenni, mint aki vagyok

A McLaren versenyzője, Lando Norris azt nyilatkozta, hogy annak ellenére sem próbál más lenni, mint aki, hogy korábban azt nyilatkozta, túl sokat viccelődött tavaly, az első Forma-1-es szezonjában.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris a rendkívül népszerű versenyzők közé tartozik, amelyben az is szerepet játszik, hogy jó a humorérzéke és rendkívül aktív a közösségi médiában, illetve remek kapcsolatot ápol a mclarenes csapattársával, Carlos Sainzcal.

Az első Forma-1-es szezonját Norris a 11. helyen zárta 49 ponttal, és azt nyilatkozta, hogy talán túlságosan is nyugodt volt, és túl jól szórakozott, időnként úgy érezte, túl sokat viccelődött.

Norris népszerűsége pedig 2020-ban tovább nőtt, ugyanis a koronavírus-járvány miatt nem tudnak versenyeket rendezni a Forma-1-ben, így a szurkolók élőben csak online versenyeket tudnak nézni, Norris pedig gyakran streamel – nemcsak versenyzős, hanem egyéb játékokat is, ebben az időszakban pedig nagyon sok új követőt gyűjtött.

A Motorsport.com arról kérdezte Norrist, hogy továbbra is a tervei közé tartozik-e az, hogy amikor elkezdődik a szezon, már kevesebbet viccelődjön.

Még több F1 hír:

„Ezt nehéz megmondani. Amikor minden visszatér a normál kerékvágásba, újra vissza kell majd kapcsolnom a fókuszomat, akkor újra mehetek a McLarenhez, és még keményebben dolgozhatok majd a szimulátorban és a beállításokon.”

„Nem leszek ennyit itthon, nem tudok majd ennyit streamelni, és ismét komolyabbá fognak válni a dolgok. De én nem fogok megváltozni, nem próbálok más lenni, mint aki vagyok.”

„Csak biztosra kell mennem, hogy a megfelelő dolgokat mondom a megfelelő időben, és nem akarom, hogy az jöjjön le, hogy csak próbálok viccelődni, és nem veszem komolyan a dolgokat. De ugyanaz maradok, és ettől még fogok viccelődni, meg ilyesmiket csinálni.”

„De olyan srác benyomását akarom kelteni, aki fókuszál és időnként viccelődik ahelyett, hogy azt a benyomást kelteném, hogy viccelődök és időnként fókuszálok. Ennyi az egész.”

Lando Norris, F1 2019 screenshot

Lando Norris, F1 2019 screenshot

Fotó készítője: Veloce Racing

Norris hozzátette, hogy az a tény, hogy ő a jelenlegi esport-bumm egyik legfőbb arca, csak egy bónusz számára.

„Ez az egyetlen dolog, ami jelenleg is folyik, és rengeteg motorsport-fan számára ez az egyetlen érdekes dolog, és az emberek versenyzést akarnak látni, illetve minket, versenyzőket akarnak nézni. Így többször lépek interakcióba az emberekkel, és kicsit több a médiaszereplés és az egyéb dolgok.”

„Szerintem ez egy jó dolog, és nemcsak számomra, hanem általánosságban az esport és a szimulátorversenyzés számára is. Mert szerintem ez csak kiterjeszti a versenyzés világát, egyre több ember figyeli ezt a világot, egyre magasabbak a számok, és egyre több ember vesz benne részt.”

A Lando Norrisszal készült interjút teljes egészében az Autosport magazin legújabb kiadásában lehet elolvasni, amely erre a linkre kattintva érhető el.


Nicholas Latifi, a Williams F1 Team újonca is rajthoz állt a Veloce és a Motorsport Games közös eseményén. A Tiametmarduk néven ismert YouTuber az utolsó pillanatokban került nehéz helyzetbe a kanadai ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Saját F1-es szimulátort készítettek otthonra: még a Halo is rajta van
Következő cikk Így néz ki jelenleg Zandvoort átalakított F1-es pályája: drónfelvételek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország