Forma-1 Magyar Nagydíj

Norris: Nem olyan lassú pálya a Hungaroring, mint mondják

Lando Norris szerint a McLaren MCL60-as Forma-1-es autója továbbra is szenvedni fog lassú pályákon és szerinte a Magyar Nagydíj időmérőjén azért tudtak jól szerepelni, mert a Hungaroring a hírével ellentétben nem lassú.

Lando Norris, McLaren, in the post Qualifying Press Conference

Miután Silverstone-ban első soros rajthelyét egy második helyre váltotta, Norris arra számított, hogy sokkal nehezebb dolga lesz, rámutatva a Brit Nagydíj után, hogy az autó teljesítménye az alacsony sebességű kanyarokban „gyenge”.

A McLaren ennek ellenére meggyőző volt Magyarországon is, a második sort kibérelve a rajtrácson. Norris mindössze 85 ezreddel maradt le a pole-ról, míg Oscar Piastri negyedik lett. Bár Norris az időmérő után maga is meglepetésének adott hangot, elmondása szerint bár a Hungaroringet sokan nagy leszorítóerőt igénylő pályának tartják, inkább egy közepes tempójú aszfaltcsík.

Hozzátette, van számos kanyar még a szezon hátralévő részében, amiben a McLaren szenvedni fog, kiemelve a La Source-t Belgiumban, mint egy olyan helyet, ahol időt fognak veszíteni a csapat versenyzői:

„Szerintem a helyzet az, hogy Budapest mindenki szerint lassú pálya, én viszont inkább középtempósnak mondanám, egyszer sem kell leváltani kettesbe a kör alatt. A lassabb részek, ahol szenvedünk, az a sikán, az egyes kanyar és a 12-es kanyar, ott veszítünk sok időt, de így is szoros, mert csak nyolc századra vagyunk a pole pozíciótól.”

„Szerintem továbbra is egyértelmű, hogy egyes helyeken vannak gyenge pontjaink és ezek meg fognak mutatkozni egyes helyeken, már Spában, ahol az egyes kanyarban például biztos nem lesz könnyű, attól már most félek.”

„Vannak azonban más dolgok, amik nagyon pozitívak, még mindig itt vagyunk, kevesebb mint egy tizedre a pole pozíciótól. Örülök, a csapat jó munkát végez, nagyon büszke vagyok arra, ahogy fejlődtünk. Meglepett, hogy harmadik vagyok, de ez kellemes meglepetés, főleg Oscarral a negyedik helyen.”

A visszatérő Daniel Ricciardo a 13. rajthelyet szerezte meg az AlphaTaurival, ő így nyilatkozott az időmérő után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Milyen stratégiákra számíthatunk a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíjon?
Következő cikk Ezt rontotta el a Mercedes Russellnek a tegnapi Q1-es "katyvaszban"

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország