Forma-1 Brazil Nagydíj

Norris nem mer jósolni: Bahreinben utolsók voltunk, most másodikak

Lando Norris egyáltalán nem mer jóslatokba bocsátkozni a következő futamokkal kapcsolatban, ugyanis arra számított, hogy a McLaren Brazíliában visszaesik, míg a Mercedes és a Ferrari jobbak lesznek.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Lando Norris, McLaren MCL60

Hatalmasat fordult a világ a Forma-1-ben, hiszen a Red Bull kivételével az erőviszonyok folyamatosan változtak, és míg az év elején az Aston Martin gyűjtötte sorra a dobogókat, később a Ferrari törte meg a bikások dominanciáját, most pedig a McLaren nyújt lenyűgöző teljesítményt. Norris emiatt már nem igazán mer jósolni a következő futamokra.

„Nem hiszem, hogy arra számítottunk, hogy itt olyan versenyképesek leszünk, mint amilyenek eddig voltunk. Szóval még mindig meglepjük magunkat” – vélekedett a 23 éves brit, aki már nem igazán mer tippelni a hátralevő két futamra.

„Feladtam a találgatást, hogy hol fogunk mostanában végezni” – utalt a Las Vegas-i Nagydíjra Norris, aki Brazíliában egy második helynek köszönhetően tovább gyarapíthatta a serlegei számát.

Mint ismert, a McLaren a szezon első futamain még a pontszerző helyekre sem tudott odaérni, a brit Bahreinben az utolsó helyen végzett, míg Piastri nem ért célba. Ehhez képes most már a wokingiak a Red Bull legnagyobb kihívói.

„Azt hiszem, mindenki arra számított, hogy a Mercedes rendkívül erős lesz ezen a hétvégén, és sehol sem voltak. Arra számítottunk, hogy a Ferrari egy kicsit versenyképesebb lesz, és nem voltak azok. Szóval szerintem senki sem tudja igazán (mi történik). Mindenki csak találgat és feltételez.”

Russell szerint tanultak az elmúlt két évből, és 2024-ben sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt fognak nyújtani, ám abban nem biztos, hogy a győzelemért is harcba szállhatnak majd.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori F1-es: A Red Bull a legnagyobb csapat a Forma-1-ben
Következő cikk Horner: Pereznek nincs szüksége Max segítségére...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország