Norris: nem értem miért gondolják azt az emberek, hogy megbántam a szerződést a McLarennel

Lando Norris a 2022-es szezon előtt írt alá 2025 végéig szóló kontraktust a wokingi alakulattal, ám a csapat a vártnál gyengébben teljesít az új konstrukcióval. A brit azonban egy percre sem bánja, hogy elkötelezte magát.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: James Sutton / Motorsport Images

Norris kétségtelenül a Forma-1-es mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, nem csoda, hogy a McLarennél szerették volna minél hamarabb és minél hosszabb időre magukhoz láncolni. Mindez annak ellenére is sikerült, hogy a wokingi alakulat egyetlen pilótája sem szerzett világbajnoki címet Lewis Hamilton 2008-as sikere óta.

A britek abban bíztak, hogy a szabályváltozások után beleszólhatnak a vb-cím sorsába, azonban a dolgok másképpen alakultak. Norris a téli szerződéshosszabbítása után elárulta, tárgyalt más istállókkal is, de végül egyértelmű döntést hozott.

A McLaren teljesítményét látva persze sokan megkérdőjelezik, hogy jó döntést hozott-e, a Sky Sports F1 pedig rá is kérdezett nála a Brit Nagydíjon, mit gondol ezekről a véleményekről.

Még több F1 hír:

„Az emberek a legtöbbször abszolút nem tudnak semmit, csak teóriákkal állnak elő. Azt mondják, ide is mehettem volna, oda is mehettem volna, ezt is tehettem volna, azt is tehettem volna“ - mondta Norris.

Jenson Button egyike volt azoknak, akiket meglepett honfitársa hosszú távú szerződése, Norris pedig elismerte, hogy a kritikus vélemények egy része olyan emberektől jött, akiket tisztel és természetesen így tiszteli a véleményüket is.

„Ugyanakkor, jó csapat vesz körül, tudjuk mire lehetünk képesek a jövőben és továbbra is úgy gondolom, hogy ez a legjobb hely számomra. Nem értem miért gondolják az emberek, hogy megbántam a szerződést a McLarennel“ - szögezte le a pilóta.

A McLaren tavaly a negyedik helyen végzett a konstruktőrök versenyében és idén tíz utam elteltével ismét ebben a pozícióban áll, de jelentős a lemaradása a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes mögött.

 

Norris azonban kijelentette, ő elsősorban a hosszútávú jövőre gondolt a kontraktus aláírásakor, mert azt is tudja, egyáltalán nem biztos, hogy más csapatnál is ugyanolyan sikeres lenne. Példaként jelenlegi csapattársa, Daniel Ricciardo szenvedését említette meg.

„Nem voltam még ilyen helyzetben, így nehéz mások nevében nyilatkozni, de sok más versenyzőt látunk - nem csak Danielt -, akik csapatról csapatra vándoroltak és sosem voltak könnyű helyzetben új emberként.“

„Időbe telik az alkalmazkodás, egyesek gyorsabban képesek rá, de mindenképpen kihívást jelent, ami azt is mutatja, mennyire nehéz összhangba kerülni egy autóval. Mindent meg kell értened ahhoz, hogy a maximumot hozd ki belőle“ - zárta Norris.

Marko dühös Verstappenre: ezt rendesen elszúrta


A Forma-1 2019-ben határozta el, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé teszi a sorozatot, ezen törekvésüket pedig nemrégiben meg is erősítették.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin is az FIA közbenjárása után jött rá, hogy a többi F1-es csapat trükközhet
Következő cikk Így reagált a Mercedes mérnöke Wolff kijelentéseire Hamilton esélyeivel kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország