Norris: nem elég egyetlen dobogós helyezés egy szezonban

A McLaren pilótája nem lehet felhőtlenül boldog a McLaren 2022-es teljesítménye után, hiszen a wokingi alakulat elmúlt években látott fejlődése után a Forma-1 új korszakának elején kissé megtorpantak.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Lando Norris, McLaren, 3rd position, celebrate on the podium with Champagne

Lando Norris pályafutása második legmagasabb pontszámát hozta össze az idei szezonban, és a második legjobb összetett eredményét érte el, mégsem tudta megközelíteni az elmúlt két szezonban látott teljesítményét - beleértve a négy dobogós helyezését, és a második helyét a McLaren tavalyi, monzai kettős győzelme során.

A brit versenyző a huszonkét versenyből mindössze háromszor tudott a legjobb ötben végezni, a szezonzáró után pedig arról kérdezték, mennyire számít neki, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes pilótáin kívül ő az egyetlen, akinek sikerült dobogóra állnia.

„Egy dobogó természetesen mindig számít, nekem is és a csapatnak is, de nem elég. Ez olyan, mintha egyszer szerencsénk lett volna. Az ember azt akarja érezni, hogy minden alkalommal megérdemelné a dobogót. Idén nem voltunk elég gyorsak ehhez“ - mondta Norris.

Még több F1 hír:

„A csapat nem tudott elég jó munkát végezni, ami az autónak köszönhető, szóval most mindenki nagyon keményen dolgozik, hogy ez megváltozzon“ - tette hozzá a McLaren pilótája.

Lando Norris háromszor annyi pontot szerzett, mint csapattársa, Daniel Ricciardo, aki a komplett szezont figyelve mindössze egyetlen alkalommal tudott a legjobb ötben végezni.

„Nagyon kemény és hullámzó szezonon vagyunk túl, amit meglehetősen nehezen éltünk meg. Volt néhány olyan hétvégénk, ahol gyorsak voltunk, de voltak borzasztó hétvégéink is, mint például Brazíliában“ - vélekedett Norris.

„Sok mindent meg kell értenünk, sokat kell még tanulnunk, és jövőre tennünk kell egy lépést előre“ - tette hozzá a brit.

Binotto elismerte: nehezen birkózott meg a kritikával a Ferrari

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Véget ért a McLaren és a Gulf ikonikus szponzori megállapodása
Következő cikk Steiner: Mick még gyorsabbá vált volna, de erre mennyit kellett volna várnunk?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország