Norris: nem az én hibám volt a megforgás - videó

A 2021-es Orosz Nagydíj első szabadedzésének legfurcsább pillanata Lando Norris nevéhez fűződik, aki a bokszutca bejáratán forgott meg – nem a saját hibájából.

Lando Norris, McLaren MCL35M, in the pit lane

Lando Norris, McLaren MCL35M, in the pit lane

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ahogyan azt már az idei szezonban megszokhattuk, a pénteki szabadedzéseken ismét gyorsabban vette fel a McLarennel a tempót Lando Norris, az első pénteki gyakorlásának azonban furcsa vége lett.

A brit a bokszutca bejáratán, F1-es sebességgel mérve csigalassan forgott meg, és az első szárnyával nekikoccant a falnak is.

„Gyakorlatilag ez történt” – válaszolta az F1.com-nak azon kérdésre Norris a szabadedzések után, hogy bekapcsolva hagyta-e a kéziféket. „Elmondhatom, hogy nem én hibáztam, valami történt a motorral. Szerencsére nem lett egy nagyon kínos megforgás belőle.”

A Forma-1-es autók hátsó tengelyén elektromos fékrendszer (brake by wire) található, amelyen át a pilóták által üzemeltetett féken kívül a hibrid rendszer energiavisszanyerő-rendszerei is képesek fékhatást kiváltani – minden bizonnyal itt ment valami félre a McLarennél.

 

„Megsérült az első szárny is, nem így akartunk zárni a szabadedzést. Ugyanakkor az egész nap ilyen hullámvölgyes volt” – folytatta Norris. „Az FP1-en eléggé szenvedtünk, elég sokat változtattunk az autón a második edzésre, ahol elég sokat sikerült fejlődnünk, így pozitívabb érzésekkel várjuk a holnapot.”

Miután Monzában szinte teljes mértékben önerőből szerzett kettős győzelmet a McLaren, és egész hétvégén ott voltak a Mercedes és a Red Bull nyakán, Szocsiban már visszatértek az idén „megszokott” helyükre, az erősorrend 3. helyének környékére.

Még több F1 hír:

„Kicsit korlátozottabbak vagyunk” – mondta Norris a várható tempójukról. „Érezheted jónak az autót, attól még nem biztos, hogy olyan gyors is vagy. Az erősségeink, amelyeket Monza kihangsúlyozott, itt kevésbé látványosak, és több olyan kanyar van, amelyekben gyengébbek vagyunk.”

„Nem mondanám azt, hogy olyan jók vagyunk, mint Monzában, de ettől függetlenül még jók lehetünk az AlphaTauri és a Ferrari ellen, akikkel általában versenyezni szoktunk.”

Leclerc „remeknek érezte” a Ferrari új motorját, és már a vasárnapi terveket szövögeti

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel bizonytalan, hogy az F1 miért ejti a hagyományos monacói programot
Következő cikk Bottas nagyon ráérzett a pályára – a finn jó eséllyel pályázik a futamgyőzelemre?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország