„Norris nem akar összebarátkozni Ricciardóval”

Johnny Herbert úgy véli, hogy Lando Norris nem akar összebarátkozni Daniel Ricciardóval, és szerinte ez a helyes hozzáállás, mivel az F1-ben néha kegyetlennek kell lenni, ha sikereket akarsz elérni.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

A 2021-es szezon első felében kétségtelenül Lando Norris volt az egyike azoknak a pilótáknak, akik kiemelkedő teljesítménnyel rukkoltak elő a mezőnyből. A fiatal brit jelentősen gyorsabb tempóra volt képes, mint csapattársa, Daniel Ricciardo, ezzel pedig egykori F1-es pilóták elismerését is kivívta.

„Csodálatos érettség lett úrrá rajta, ezt az érettséget nem láttuk az elmúlt években, amikor a McLarennél Carlos Sainz csapattársa volt” – jelentette ki Johnny Herbert a Motorsport-total.com kérdésére.

 „Most Daniel Ricciardóval alkot egy csapatot, és van egyfajta mentális változás nála, mivel ők nem barátok. Lando nem akar a barátja lenni, és ez a helyes hozzáállás. Kegyetlennek kell lenned néhány alkalommal.”

Még több F1 hír:

„Lando barátságos volt, amikor először az F1-be jött, pezsgett és fecsegett, és még mindig ezt teszi, de van most már valami benne, ami korábban nem volt ott. Igen, a McLaren is javult, de Lando az, aki igazán kiemelkedik. Most Daniel ellen megy, de Lando képes a legjobbat kihozni az autóból.”

Arra már nem igazán lehet számítani, hogy Daniel Ricciardo az idei évben visszaveszi a kezdeményezést Lando Norristól, ugyanakkor az ausztrálnak nagy esélye nyílik rá 2022-ben, hogy visszavágjon, hiszen az új szabályozás következtében eltűnik majd a brit előnye, már ami az autóval kapcsolatos tapasztalatokat illeti.

Marquez: A baleset előtti énem a világbajnoki címért harcolt volna ezzel a motorral…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill: Esélyes, hogy Verstappen és Hamilton Belgiumban is ütközni fog
Következő cikk Alpine-vezér: Alonso és Schumacher mentalitása nagyon hasonló

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország