Norris nem aggódik a Q3-as gyengébb teljesítménye miatt

Lando Norris a legutóbbi időmérő edzéseken nem feltétlenül tudott mindent kihozni az autójából a Q3-ban, ez azonban szerinte nem intő jel a számára, hiszen Spanyolországban például a sérült autója is akadályozta.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Lando Norris, McLaren MCL35M

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A fiatal brit igazán erős szezonkezdésen van túl, és jelenleg is negyedik a bajnoki tabellán, ráadásul az Emilia Romagna Nagydíjon még a dobogóra is fel tudott állni.

A kvalifikáción azonban nem mindig tudta a legtöbbet kihozni a lehetőségeiből, és többször is előfordult, hogy a Q3-ban már nem sikerült megjavítania a Q2-ben elért legjobb idejét.

Még több F1 hír:

Bahreint leszámítva az összes többi idei versenyen lassabb kört futott az időmérő utolsó, mindent eldöntő szakaszában, mint a középső rész során. Ugyan a köridők talán egyfajta mintát kezdenek kirajzolni, Norris egyértelművé tette, hogy számos körülmény együttese, illetve az ő hatáskörén kívül eső dolgok is torzítják a képet.

„Nem hinném, hogy az időmérőim olyan rosszak lettek volna. A Q1-ek és Q2-k nagyon is jól mentek, és a Q3-ban is sokszor sikerült jól mennem. Igazából talán a Q3-as második meneteknél voltak gondok, de ennek megvannak a különböző okai” – mondta Norris a McLaren különleges monacói festését leleplező eseményen.

„Nem arról van szó, hogy nem tudtam kört futni, vagy nem tudtam rendesen összerakni őket. Spanyolországban sérült volt az autóm. Imolában lementem a pályáról egy kicsit. Portugáliában pedig túl hamar mentem, és beragadtam az Aston Martin mögé.”

 

„Mindegyik esetben valami más történt. Nem igazán aggódom tehát emiatt. Ha valami olyasmiről lenne szó, ami állandóvá válna és megismételné magát a Q3-ban, akkor tudnám, hogy valamin egyértelműen dolgoznom kell. Eddig azonban mindig valami más volt az oka.”

„A Q1 és a Q2 mindig jól sikerült, szóval még mindig hiszem, hogy össze tudom rakni a jó kört a Q3-ban is” – vélekedett a brit pilóta. Később azt is elmondta, hogy az előző hétvégén a padlólemez sérülése akadályozta őt, amelyet még a kopott gumikon futott legelső körén szedett össze.

„Szélesre futottam a 8-as és a 9-es kanyar között, ez pedig sajnos nem jött jól. Utána már a friss szetten kicsi időmbe került, tehát nem volt ideális.”

Így fest a Monacói Nagydíj menetrendje – már csütörtökön akcióba lépnek az autók

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko drasztikus megoldással venné elejét a pályakiszélesítéseknek
Következő cikk Sainz: Vettel „mindenképpen” a valaha volt egyik legjobb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország