Norris nem a vegasi pályát hibáztatja balesetéért
Lando Norris, a McLaren Forma-1-es pilótája nem a Las Vegas-i Nagydíj pályáját hibáztatja a múlt heti nagy balesetéért, bár elismerte, hogy egy bukkanó is közrejátszott abban.
A McLaren versenyzője nagyot esett a verseny harmadik körében, amikor eldobta az autót a 11-es balkanyarban. A futam után Andrea Stella csapatfőnök egy bukkanót emelt ki a baleset okaként, jelezve, hogy jövőre ki kéne azt egyengetni.
Azonban amikor Abu-Dzabiban az eset okairól kérdezték, a múlt vasárnap óta először megszólaló Norris arra utalt, hogy több egybefüggő tényező volt a felelős érte, a bukkanót ezek egyikeként nevezve meg:
„Több dolog kombinációja volt. A nyilvánvaló az, hogy van ott egy elég nagy pukli. Aztán a hideg gumik, amik miatt alacsonyabban van az autó hasa, mint általában. Amikor pedig egy rakás autót követsz ilyen gumikon, még kevesebb tapadásod van, mint amúgy lenne. Aztán van még pár apróság a háttérben, amiért a bukkanónak nagyobb hatása volt, mint általában.”
„És azt hiszem, valahogy a megszokottnál rosszabb szögben is hajtottam rá. Mindig is tudtam, hogy az a bukkanó ott van, de valami okból ebben az egy körben a hatásai sokkal jobban felerősödtek, mint amit előtte csinált. Szóval ugyanakkor kicsit balszerencsém is volt.”
Arra a kérdésre, hogy kellene-e változtatni a pályán, így felelt: „Mondom, ez többtényezős volt. Szóval elég valószínűtlen, hogy ilyen még egyszer bekövetkezzen, ha még egyszer össze akarnám hozni, nem garantált, hogy sikerülne.”
„Szóval ha harminc centivel arrébb lettem volna, talán máshogy alakulnak a dolgok. Ha egy autóval kevesebb lett volna előttem, máshogy alakulnak a dolgok. Ha kicsit korábban lemerítem az akkumulátort, máshogy alakultak a dolgok. Sok körülmény volt ebben. A pálya rendben van. Nem a legjobb, amin valaha vezettem, lehetne nagyobb a tapadás, az aszfalt miatt sokkal rosszabb volt, mint amit a legtöbben szerettünk volna.”
Norris azt is elmondta, a baleset után közvetlenül jól érezte magát, hiába rángatták be a kórházba kivizsgálásokra: „Őszintén, anyira nem volt rossz, csak egy rakán vizsgálatot akartak, meg ilyenek, úgy tűnik, ez a norma manapság, de jól voltam. Kicsit megszédültem, vélhetően azt hallottátok a rádióban, a becsapódás kicsit bennem maradt. Egyszerűen csak idegesített, hogy ilyen korán kiestem. Szégyelltem magam, de jól voltam.”
„Azóta is azt tanácsolja mindenki, hogy csak lazítsak pár napot, de amúgy nem volt bajom, szinte azonnal ki is ugrottam az autóból, kicsit meg voltam rendülve, de csak azért, mert annyira meglepett ez az egész, ami történt, de utána jól voltam.”
Norris elismerte, miután látta, milyen gyors volt csapattársa, Oscar Piastri a versenyen, rájött, mekkora esélyt szalasztott el. Az ausztrál egy ideig a harmadik is volt, de végül tizedik lett, miután a futam végén ki kellett jönnie egy kerékcserére, aminek köszönhetően azonban megszerezte a leggyorsabb kört.
A Motorsport.com kérdésére, hogy frusztrálta-e a dolog, Norris úgy felelt: „Naná, persze. Néztem, próbáltam annyit megnézni belőle a kórházból, amennyit tudtam, még amikor a helikopterből is, amikor vittek el, lestem ki végig az ablakon, hogy mi folyik a pályán!”
„Sajnálatos, mert jó versenynek tűnt. Az első kanyar elég nagy káoszra sikerült, sokan eléggé óvatlanok voltak, de amúgy jó mókának tűnt, nagy kár, hogy kimaradtam belőle. De ilyen balesetek mindig történnek.”
„Szerintem eddig én voltam az egyik legjobb abban, hogy az ilyenek elkerültek, még az elmúlt öt évben is. Szerintem pont az egyik erősségem, hogy sokszor kimaradok a balhéból. Nem csak egy óvatlan hiba volt, nem elfékeztem magam és belehajtottam valakibe, csak egy szerencsétlen helyzet volt. De ez volt az első balesetem a 2021-es spái esés óta.”
A McLaren mindeközben új tartalékpilótával bővítette keretét, a részletekről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.