Norris: nehéz lesz a fiatal pilótáknak betölteni Vettel szerepét
Lando Norris szerint a mostani fiatal generáció nehezen tudja majd pótolni Sebastian Vettelt, aki a Forma–1-es mezőny egyik vezető szókimondó figurája, de azért mindenki igyekszik majd „tenni egy kicsit”.

Vettel csütörtökön jelentette be, hogy az idény végén abbahagyja a versenyzést. A hírre az egész F1-es paddock reagált, és sokan nemcsak a német pályán elért eredményeit emelték ki, de a pályán kívül az utóbbi években tett cselekedeteit is.
Több pilóta például úgy véli, jó lenne, ha Vettel a visszavonulása után is maradna a GPDA igazgatója, mert annyira fontos szerepet tölt be, míg Norris felhívta a figyelmet, hogy a német személyében egy „igazán teljes fickóról van szó, aki jót tesz a Forma–1-nek”.
„Szerintem nem tudják elegen, hogy Seb mennyire jó ember. Az erkölcsi nézetei, a személyisége, mindig a jó ügyért harcol, és nagyon is szenvedélyes a munkája iránt. Mindig nyitott egy beszélgetésre, amit csak értékelni és tisztelni tud az ember, hiszen közben versenytársak is vagytok.”
Vettel távozása máris felveti a kérdéseket, hogy a jövőben ki lehet majd a sorozat egyik vezető szószólója a fontos ügyekben. Norris azonban úgy gondolja, a kevésbé tapasztalt versenyzőknek nehéz lenne rögtön az örökébe lépniük, és felhívta a figyelmet arra, hogy az Aston Martin pilótája is leginkább karrierje utolsó szakaszában vette fel ezt a szerepet.
„Nem hinném, hogy bárki is az első öt F1-es évében át tudja majd venni annak az embernek a helyét, aki az utolsó szezonját futja. A mostani Seb nagyon más az öt-tíz évvel ezelőtti Sebhez képest. Már nem tűnik annyira kegyetlennek! Ha újra jönne egy Multi 21-es utasítás, ezúttal talán már engedelmeskedne” – utalt az elhíresült 2013-as Maláj Nagydíjon történtekre Norris.
„Nehéz kérdés ez, és nem hiszem, hogy nyomást kéne helyezni a fiatal pilótákra, hogy miért nem csináljuk azt, amit őt, hiszen korábban ő sem volt ilyen. Mindenki más, néhányan teljesen ki akarnak maradni, míg mások segíteni szeretnének. Nem látok például okot arra, hogy én miért ne szólalnék fel.”
„Olyan világban élünk most, amikor nem könnyű csak úgy elmondanom a véleményemet, mert azt rengetegen egyből kritizálni kezdenék.” A brit többek között talán a kritikák miatt sem mert sokszor annyira szókimondó lenni bizonyos ügyekben.
„Annyi oldalról lehet megközelíteni valamit, így senkinek sem lehet igaza. Mindig van valaki, aki nem ért egyet. Én mostanában szeretek inkább csendben maradni, és csak akkor beszélni, ha valóban helyesen cselekszem vagy támogatok valakit. Seb is ezt csinálja most, én pedig mindenben támogatom őt.”
Norris végül még kihangsúlyozta, hogy egy nap szeretné, ha ő is olyan hatást gyakorolhatna tettein keresztül, mint most Vettel, mivel érzése szerint az Aston Martin veteránja „mindent a legjobb okból tesz vagy mond”.
„Sok szóbeszédet és címlapot generál, de ő ezt szeretné csinálni. Talán butaságnak tűnhet, ha méhek vannak a sisakodon, de ő ezzel elért valamit, és pont azt teszi, amit akar. Ezt csak tisztelni tudom” – méltatta tapasztalt kollégáját a McLaren ifjú pilótája.
Kurt Busch már nem tudta megfogni megcsúszó autóját a NASCAR időmérőjén
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.