Norris: „Nehéz időmérő elé nézünk”

A wokingi csapat eddig nem tűnt annyira meggyőzőnek Franciaországban, bár az elmondható, hogy péntekenként még sokszor nincsenek formában. Most is abban reménykedhetnek, hogy kemény munkával visszahozzák majd a döntő tizedmásodperceket.

Lando Norris, McLaren MCL35M, Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Tizedik és 14. hely. Ennyire futotta ezúttal a McLareneknek péntek délután a második edzésen. Nem feltétlenül ez a legjobb kezdés a papajaszínű autóktól, ráadásul néhány pozíciót még veszítettek is az FP1-en elért helyezésükhöz viszonyítva.

Érthető módon most elsősorban a Ferrarira koncentrálnak, hiszen csak két pont választja el őket a konstruktőri bajnokságban. A vörös masinák valamivel jobban muzsikáltak pénteken, és ez kissé aggasztja Lando Norrist. A brit tehetség nehéz szombatra számít.

„Nem volt könnyű nap, a változó körülmények pedig komoly szerepet játszottak. A hőmérséklet miatt nehézkes volt az abroncsokat életben tartani. Az autó vezetése pedig kihívássá vált, főként a szél miatt. Mindenképpen vannak olyan dolgok, amiken javítani tudunk.”

Még több F1 hír:

„Sok munka vár ránk. Mindannyian nagyon közel vagyunk, így minden apróság segíthet, de az egyensúly az időmérőn is fontos lesz. Remélhetőleg találunk majd valamit, aminek köszönhetően kissé könnyebb lesz a helyzetünk” – mondta Norris.

Az eddigi szezont figyelembe véve kissé furcsa volt, hogy most Daniel Ricciardo tűnt magabiztosabbnak. „A délelőtt egészen ígéretes volt. Délután is jól kezdtünk, de aztán már nem voltunk olyan versenyképesek. Még nem tudom, miért, de megnézzük majd.”

„Nem érződött annyira rossznak, és szoros a csata. Most vélhetően csak pár tized hiányzik. Annyira azért nem tépkedem a hajam. Érzésre lehetne rosszabb is, szóval csak egy kis tempót kell találnunk, hogy rendben legyünk” – fogalmazott kicsit pozitívabban Ricciardo.

Vettel a szélnek tudja be a kicsúszását

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen a 9. hely után: „Kezdésnek nem volt rossz, a Q3-ban reménykedünk”
Következő cikk Ricciardo: Úgy tűnik, mi hátraléptünk, míg a többiek előre…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország