Norris: nagy szerepet játszottak a McLaren főnökei a fejlődésemben

A McLaren Forma-1-es pilótája, Lando Norris szerint a csapat vezérigazgatója, Zak Brown, valamint a csapatot vezető Andreas Seidl nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy ennyit fejlődött az elmúlt két és fél szezonban.

Lando Norris, McLaren, 3rd position, celebrates with Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris a 2019-es Forma-1-es szezon előtt lett a McLaren pilótája, idén pedig a sport egyik legkonzisztensebb pontszerzője lett – az első 12 versenyen kilencszer végzett a legjobb 5-ben - és jelenleg is őrzi a pontverseny 3. helyét Valtteri Bottas és Sergio Perez előtt.

Norris szerint a főnökeinek, Seidlnek és Brownnak nagy szerepe volt a fejlődésében, hiszen a megfelelő támogatás mellett egészséges nyomás alatt is tartják.

„Szerintem ez nagyon fontos volt számomra” – mondta Norris a Motorsport.com kérdésére, hogy milyen támogatást kap a McLaren két vezetőjétől.

„A kemény pillanatokban támogatnak, de amikor kritizálniuk kell, akkor azt meg is teszik. Nem arról van szó, hogy folyamatosan azt akarják, hogy jól érezzem magamat, hanem megmondják az igazat, hogy „ezen meg ezen a területen ennél jobbnak kell lenned”.

„Segíteni is akarnak, nem arról van szó, hogy neked kell mindent megtenned, hogy valahogyan lenyűgözd őket. Azt akarják, hogy kihozd magadból a legtöbbet, és egyre jobb munkát végezz.”

„Ez a környezet biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy gyorsabban fejlődjek, hogy jobb versenyzővé váljak. Ettől még érzem, hogy nyomás alatt tartanak, nem arról van szó, hogy legjobb barátok lennénk és mindent megúsznék. Ők ettől még a főnökeim és nem akarok hibázni, nem akarom, hogy miattam égjenek le mások előtt. Munkám van, ahol folyamatosan teljesítenem kell.”

Még több F1 hír:

„Amikor szenvedsz egy kicsit, és az kell, hogy fenékbe billentsenek, akkor azt is megteszik. Szerintem ezeket a stílusokat jól kombinálják, és sokat segítenek.”

Közismert, hogy Norris nagyon keményen szokta kritizálni saját magát, amelyről Seidl korábban elmondta, hogy nagy szerepet játszott a még mindig csak 21 éves brit fejlődésében.

„Minden pilóta más, vannak, akik úgy érzik, nincs szükségük annyi segítségre, míg valakiknek minden egyes embertől szükségük van a bátorításra. Szerintem én valahol ennek a skálának a közepén helyezkedek el, szeretek egyedül dolgozni.”

„Szerintem sokat tudott tenni magamért azzal, hogy megdicsérem magamat, és mivel alapból negatív beállítottságú vagyok, ezzel nagyon sokat tudok tenni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen Adrian Newey másolási módszere
Következő cikk Alonso: az Alpine túl sokat veszített a McLarenhez képest a 2021-es szezonban, de…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország