Norris mindenkinél jobban le akarja győzni Carlos Sainzot

Carlos Sainz és Lando Norris két évig voltak csapattársak a McLarennél és bár a spanyol immár a Ferrari versenyzője, továbbra is előszeretettel ugratják egymást. Kettejük kapcsolatáról a wokingiak brit versenyzője beszélt.

Lando Norris, McLaren, 3rd position, celebrates on arrival in Parc Ferme

Sam Bloxham / Motorsport Images

Lando Norris és Carlos Sainz két évig alkottak egy csapatot a McLarennél. A páros jó viszont ápolt egymással, ez pedig valószínűleg segítette a csapatot abban, hogy a nehéz éveket követően fejlődés induljon el Wokingban. 

Carlos Sainz 2021-től a Ferrarinál folytatja pályafutását, a két versenyző barátsága azonban ettől még megmaradt - ahogy a köztük zajló rivalizálás is. Lando Norris szerint a mezőnyből ő ismeri a legjobban Sainzt, és talán ő az, aki a leginkább le szeretné győzni a spanyolt. 

Még több F1 hír:

"Ismeri a vezetési stílusomat, és tudja, miképp gondolkozik a csapatunk" - mondta korábbi csapattársáról Norris a Motorsport.com-nak. 

“Természetesen igyekszünk változtatni bizonyos dolgokon, így mindent azért nem tudhat. Ez is az egyik velejárója annak, ha valaki csapatot vált."

"Talán senki sem szeretnék annyira legyőzni a mezőnyben, mint Carlost. Lehet, hogy ez fordítva is így van. Ők a McLaren előtt szeretnének végezni, mi pedig a Ferrarival vagyunk ugyanígy. Ez is a játék része, de ettől még holnap már lehet, hogy együtt fogunk golfozni."

A két csapat a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért küzd jelenleg. Kilenc futamot követően a McLaren 141, míg a Ferrari 122 pontot gyűjtött. A 101 pontos Lando Norris már most több egységgel áll, mint eddigi évei végelszámolásánál. 

"Valószínűleg koncentráltabb vagyok idén, mint korábban - több időt szánok az igazán fontos dolgokra, és valószínűleg ennek köszönhető ez a teljesítmény."

"Több időt töltök a mérnökeimmel, és kevesebbet szórakozással" - osztotta meg idei sikere receptjét a brit versenyző. 

Ezt írta a Ferrari a Mercedesnek az EB-döntőt követően

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: "Meg kell őriznünk a karantén tanulságait"
Következő cikk Hamilton: Bottas a valaha volt legjobb csapattársam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország