Norris minden futamra új sisakfestést akar hozni

Lando Norris, a McLaren versenyzője azt nyilatkozta, hogy a szabályváltoztatás után minden futamra új sisakfestéssel készülne, amire eddig a szabályok miatt nem volt lehetősége.

Lando Norris, McLaren

LAT Images

A Forma-1-ben korábban csak szezononként egyszer lehetett az alap sisakfestéstől jelentősen eltérő designt használni, azonban eltörölték ezt a szabályt, így most már nincs megkötve a versenyzők keze ilyen téren.

Lando Norris pedig érdeklődik a sisaktervezés iránt, és maga tervezi a sisakfestéseit és a versenyruházatát, azonban tavaly a kék-sárga alapszíneknél kellett maradnia. Az egyetlen jelentősebb változtatást Monzában lépte meg Norris, amikor Valentino Rossi előtt tisztelgett a festésével.

A Motorsport.com a szabályváltoztatásról kérdezte a McLaren versenyzőjét, aki azt válaszolta, hogy a régi szabály eltörlése az egyik legjobb dolog volt idén.

Még több F1 hír:

„Azt tervezem, vagyis azt fogom megpróbálni, hogy minden versenyre különleges festéssel készüljek. Minden sisakom megvan otthon a falamon. Ezek emlékeztetnek minden versenyemre, minden sisakban van valami különleges.”

„Most pedig jobban meg tudom majd keverni a designt, amelyek így eredetibbek és színesebbek lehetnek.” – folytatta a mezőny legfiatalabb tagja.

„De ettől még meg fogom tartani a saját koncepciómat. Viszont a színekkel és sémákkal játszani fogok, és minden versenyre külön festés készülhet. Jó dolog, hogy eltörölték a régi szabályt, örülök neki.”

További híreink:

Norris elmondta, hogy eléggé szűkös ideje volt az Ausztrál Nagydíjra különleges festést készíttetnie, végül úgy döntött, hogy néhány kengurut ad hozzá a designhoz.

„Ez a festés nem változott sokat, viszont a jövőbeli versenyekre megpróbálom jobban megkavarni az alapfestést.” – mondta.

Számos versenyző változtatott sisakfestést az Ausztrál Nagydíjra, köztük volt Valtteri Bottas is, aki egy dabelő koalát adott hozzá a sisakfestéséhez. Amikor Norrisszal közölték ezt, így válaszolt:

„A dabelés már lejárt! Ezt már tudnia kellene!”


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams a saját lábán akar állni, de nem tudják a Racing Pointot hibáztatni a döntésük miatt
Következő cikk Gasly kicsit köhög, fáj a torka, de jól van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország