Norris: Mi nem a szerencse miatt nyertünk, mint mások

A wokingi alakulat történelmébe kétségtelenül kiemelt helyen vonul be a 2021-es Olasz Nagydíj, hiszen a McLaren több mint 10 év után ért el újra kettős sikert. Lando Norris szerint szerencse nélkül abszolváltak ilyen remek eredményt, ez pedig különösen fontossá teszi a sikert a számukra.

Lando Norris, McLaren  drinks from his shoe on the podium

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Daniel Ricciardo győzelmével zárult a tegnapi Olasz Nagydíj, míg a 2. helyen csapattársát, Lando Norrist intette le a kockás zászló. A McLaren utoljára 2010-ben ért el kettős sikert, így érthető módon rendkívül boldogak voltak az alakulatnál.

„Nem is tudom, hogy hol kezdjem, azt hiszem, ez az egész hihetetlen” – jelentette ki Norris. „Hogy őszinte legyek, nem fogtam fel, hogy ez mit jelent nekem. Azt hiszem, hogy a fő dolog az, hogy ezt az eredményt csapatként értük el.”

„Kicsit elvesztem a szavakban, boldog vagyok magam miatt, hogy újra itt lehetek, illetve amiatt, ahogy végigvittem a versenyt, az előzésekkel, a stratégiával, a védekezéssel. De igen, boldog vagyok Daniel miatt és az egész csapat miatt is, ez egy elképesztő eredményt mindannyiunk számára.”

Úgy tűnik, hogy az idei szezonban azoknak a pilótáknak is lehetőségük nyílik a futamgyőzelemért harcolni, akik alapvetően a technikai adottságiak okán nem lennének hivatottak erre. Legutóbb Esteban Ocon diadalmaskodott a Hungaroringen, ugyanakkor Norris szerint a többiek esetében a szerencsefaktor döntő befolyással bírt, míg ők tiszta teljesítményből értek oda az első két helyre.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, hogy jó néhány alkalommal, amikor láttunk pilótákat nyerni, az egy kicsit a szerencse miatt volt, de mi az egész hétvége során fantasztikus munkát végeztünk. A megfelelő helyen voltunk a megfelelő időben, remekül kiviteleztük a stratégiát.”

„Szombaton jó helyzetbe hoztuk magunkat, az én oldalamról megelőztem Lewist, míg Daniel két autót is megelőzött, ezzel hozta magát helyzetbe. Gyors autónk volt, mindent maximalizáltunk, szóval nem gondolom, úgy, hogy a szerencse alakította így ezt a hétvégét.”

„Megfelelően visszavágtunk Zandvoort után, ami az egyik legrosszabb versenyünk volt a szezonban, egyszerűen mindent tökéletesen csináltunk. Nem a szerencsén múlt, ami miatt ez még édesebb, egyszerűen csak megérdemeltük.”

Verstappen: nem számítottam arra, hogy ennyire kiterel Hamilton, nem is kellett volna ezt tennie

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a sprintkvalifikáció helyett egy régebbi formátumot hozna vissza
Következő cikk Az Aston szerint a fordított rajtrácsos sprinttel „az F2 csúszós lejtőjén indulna el” az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország