Norris: mi is viccelődünk azzal, hogy Sainz egy lassabb csapathoz megy, de a karma visszaüthet

Lando Norris a Brit Nagydíj előtt elmondta, óriási teljesítmény lenne a McLarentől, ha idén meg tudnák verni a Ferrarit, ami bizonyítaná a hatalmas fejlődésüket.

Lando Norris, McLaren MCL35, leads Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren fiatal brit pilótája elmondta, ő is élvezte, hogy cukkolhatta csapattársát, Carlos Sainzot a Ferrari miatt, de ettől még ugyanolyan keményen dolgoznak, mert most valós esélyük lett arra, hogy tényleg a Ferrari előtt végezzenek.

Norris szerint óriásit dobna a csapat morálján, ha meg tudnák verni a tavalyi második helyezettet. A McLaren 3 futam után 41 ponttal a 3. a konstruktőri bajnokságban, a Ferrari 5. 27 ponttal.

„Megvan az esélyünk arra, hogy megverjük a Ferrarit, a szezon alatt végig harcolhatunk velük” - nyilatkozta Norris a Brit Nagydíj előtt brit riportereknek, számolt be a Reuters.

„Nagyon sokat jelentene a csapatnak, ha megtennénk még idén a következő lépést, és megvernénk egy olyan csapatot, akik évek óta az élmezőnyben vannak, hogy ezzel is megmutassuk a fejlődésünket.”

Lando Norris, McLaren MCL35, leads Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Lando Norris, McLaren MCL35, leads Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Ez is hozzátenne egy kis extra motivációt ahhoz, hogy folytassuk a munkát azért, hogy megverjük őket a jövőben is.”

„Még nem jöttek meg a nagy fejlesztéseink. (amelyek egy része Silverstone-ban már ott lesz) A Ferrari ránézésre igen nehéz helyzetben van. Már jöttek nagy fejlesztéseik, vagy legalább is sok a Hungaroringre, ezért még jobb lehet a helyzetünk, mint amire számítottunk, mert messze nem úgy teljesítenek, amihez hozzá vagyunk szokva.”

Carlos Sainz jövőre pont a McLarent hagyja el a Ferrari kedvéért, Norris is elmondta, hogy természetesen ők is viccelődtek ezzel.

Lando Norris, McLaren, adn Carlos Sainz Jr., McLaren

Lando Norris, McLaren, adn Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Volt pár vicc erről, de semmi sértő, vagy komoly. A karma hamar visszaüthet. Lehet, hogy lesznek olyan versenyek idén, ahol a Ferrari könnyedén ver minket, és akkor Carlos fogja azt mondani, hogy „na most ki nevet?”

„A Forma-1-ben minden megváltozhat, és valószínűleg remek munkát fognak végezni annak érdekében, hogy visszajussanak a szokásos versenyképességükhöz.”

A Ferrari elnöke biztos abban, hogy Mattia Binotto a megfelelő ember arra, hogy a csapatot visszavezesse az élre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ferrari elnök: Binotto a megfelelő ember egy új győzelmi sorozat elindításához
Következő cikk Újra lehet Török Nagydíj a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország