Norris: mi is járhattunk volna úgy, mint Hamiltonék

A 2021-es Forma-1-es Olasz Nagydíjat 2. helyen záró Lando Norris elismerte, hogy természetesen örült volna annak, ha csapattársa, Daniel Ricciardo átengedi neki az 1. helyet, de a csapat érdekeit szem előtt tartva tudta, hogy milyen tétje lett volna a csatázásuknak.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M, Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: motosport.com

Annak ellenére, hogy nem sikerült megszereznie karrierjének első futamgyőzelmét, Norris egyáltalán nem volt csalódott a futam után, és a saját eredménye helyett a legjobban annak örült, hogy a csapata ennyire sikeres hétvégét zárt.

„Először is, óriási köszönettel tartozom a szurkolóknak és a csapatomnak” – értékelt boldogan David Coulthardnak Norris. „Fantasztikus hétvégénk volt, mióta csatlakoztam a csapathoz, az elmúlt négy évben folyamatosan ezért dolgoztunk. Nagyon örülök a csapat és Daniel sikerének, és persze a 2. helynek is.”

Miután az újabb Verstappen-Hamilton incidens miatti biztonsági autó összenyomta a mezőnyt, úgy tűnt, hogy Norris tempója még jobb is lehet Ricciardóénál, azonban végül nem támadta meg a csapattársát.

„Természetesen voltam már olyan helyzetben, ahol csak támadni akartam volna, de a csapat miatt vagyok itt. Mi is végezhettük volna úgy, mint a két másik versenyző” – utalt Norris a Verstappen-Hamilton balesetre. „Lesz még esélyem a győzelemre később a jövőben, szóval semmi sincs veszve” – jegyezte meg viccesen Norris.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Nem káromkodhatok? Akkor azt mondom... nagyon ideje volt!
Következő cikk Bottas: „Mondtam a csapatnak, hogy dobogón végzek”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország