Norris: messze előttünk van a Red Bull és a Ferrari

Annak ellenére, hogy Carlos Sainz szerint a most hétvégi Azeri Nagydíjon kiemelten erős lehet a McLaren, Lando Norris a második szabadedzés úgy érezte, hogy a Ferrari csak altatott, és ismét eléjük kerültek.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Zak Mauger / Motorsport Images

A Monacói Nagydíjat követően Carlos Sainz úgy nyilatkozott, hogy Bakuban Norrisra és az alatta lévő „rakétára” fogadna, azonban a pénteki szabadedzéseken ebből nem láttunk túl sokat – és a Ferrari pilótái szerint még nem mutatták meg valójában a McLarennél, mire képesek.

Lando Norris mindkét szabadedzésen a 8. lett, az autóval Perezhez hasonlóan egyre jobban kijövő Ricciardo egy 5. és egy 13. legjobb időt autózott a pénteki napon, míg a Ferrari mindkét gyakorláson közvetlenül a Red Bull mögött volt.

A fiatal brit úgy érzi, hogy nem rejtegettek semmit az autójuk teljesítményéből, még a tanulási folyamatban vannak, de azt megjegyezte, hogy a Ferrari „elérhetetlen” távolságban van előttük.

Még több F1 hír:

„Szerintem rendben volt a mai nap” – értékelt Norris a nap végén. „Az első szabadedzésen jobbnak tűntünk, nem tudom, hogy a hőmérséklet, vagy a pálya változása miatt. Az autó azonban jónak érződik, jól érzem magamat benne, de még nem vagyunk ott, ahol lennie akarunk.”

„Úgy néz ki, szoros lesz a csata köztünk, az Alpine és az AlphaTauri között. A Ferrari és a Red Bull túl messze van előttünk, mind egy körön, mind versenytempóban. A célunk csak az lehet, hogy bejussunk a Q3-ba.”

„Remélhetőleg holnapra találunk még valamit az autóval kapcsolatban az éjszaka, mert egyelőre túl messze vagyunk attól, hogy bármi különlegeset alkossunk.”

„Nem gondolom, hogy olyan magasak lennének az elvárások velünk kapcsolatban, egyedül Carlos mondta azt, hogy kiemelkedőek leszünk, én nem számítottam ilyesmire. Ott vagyunk, ahol gondoltuk, hogy lenni fogunk. Messze a Red Bulltól és a Ferraritól.”

Perez kezdeni érteni a Red Bullt: Az eddigi legjobb péntekem!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: ennél is több van az autóban!
Következő cikk Wolff: Ha van egy olyan szárnyad, ami extra sebességet ad, akkor az...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország