Norris: meglepődtem az első soron, de a pole-ban kellene lennem
A McLaren F1-es pilótája, Lando Norris úgy érzi, nem volt benne a pakliban, hogy az Amerikai Nagydíj időmérőjén az első sorba tudják magukat kvalifikálni, de ha már sikerült, akkor nyilván jobban örült volna az első rajtkockának.
Azt ugyanis Charles Leclerc szerezte meg, 0,13 másodperces előnnyel Norrisszal szemben. A helyzetüket azonban az is segítette, hogy Max Verstappen legjobb idejét pályaelhagyás miatt törölték, így a háromszoros bajnok vasárnap csak a hatodik helyről indulhat majd.
Ennek fényében pedig Norris úgy érzi, elérhető volt a pole pozíció, hiába gondolta úgy előzetesen, hogy az első sorra sem lesz reális esélye. „Boldog vagyok, jó nap volt. A végső eredmény kissé talán váratlan, szóval jó bónusz ez az egész csapat számára. Nem hibáztam annyit, mint Katarban, ami jó dolog. Szerintem viszont megvolt ma a tempónk. Lett volna benne annyi, hogy pole-ban legyünk.”
„Tudom, hogy Charles is hibázott néhányat, de én is. Szóval kissé kár érte. Ez talán egy kihagyott lehetőség, de ettől függetlenül is boldog vagyok.” A brit elmondta, hogy elsősorban a hátsó egyenesre vezető 10-es kanyarban hagyott időt. Ennek oka furcsa mód az volt, hogy az autója kiegyensúlyozottabb volt, és a fékteljesítménye is jobb volt a vártnál. Ezért hiába fékezett később, hogy időt nyerjen, az autó így is többet fordult, mint amire számított.
Mivel emiatt azt gondolta, hogy le fog csúszni a kanyarcsúcspontról, túlságosan is ráment a kerékvetőre, ami nagyjából egy tizedbe került neki az egyenesben. Norris emellett az utolsó kanyarjával sem volt elégedett.
Austinban azonban a második rajthely sokszor kifizetődő lehet, hiszen a versenyző a belső íven van az 1-es kanyar féktávján. Ami az esélyeit illeti, elmondta: „Minden évben más, de sosem lehet tudni… jó helyzetben vagyunk. Charles általában jól rajtol, szóval nehéz lesz őt megfogni. Mi azonban majdnem a legjobb helyzetben vagyunk vasárnapra, aminek örülök.”
Norris honfitársa, Lewis Hamilton a harmadik helyről várhatja majd a vasárnapi viadalt, és az időmérő után kifejtette, hogy végre működni látszanak a Mercedes fejlesztései.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.