Norris megint a jó fiú akar lenni

Lando Norris kisebb bajba került a Portugál Nagydíj hétvégéjén tett kijelentései miatt. A brit később bocsánatot is kért a Lance Stroll-lal és Lewis Hamiltonnal szemben tett megnyilvánulásai kapcsán, és most abban reménykedik, hogy a közvélemény ismét a jó fiút látja majd benne.

Lando Norris, McLaren

Charles Coates / Motorsport Images

Norris a Portugál futam után, amikor Hamilton megelőzte Michael Schumachert a futamgyőzelmek számában, azt nyilatkozta egy interjúban, hogy bárki képes lenne versenyeket nyerni abban a Mercedesben.

Nem volt ez egy óriási kijelentés, hiszen többen is hasonló véleményen vannak, de ettől függetlenül Angliában nem fogadták annyira jól, főleg nem a Hamilton-szurkolók. Norris is látta a reakciókat szavaira, és észrevette, hogy az emberek nem azt szűrték le belőle, mint amire ő gondolt.

„Én egy kedves ember akarok lenni, aki a helyes dolgokat cselekszi, de mint mindenki más, néha én is ideges leszek. A rádióban lehet hallani az érzelmeket, mert jól akarok teljesíteni a csapatommal. Ha valaki ezt tönkreteszi, akkor néha az lehet az utolsó csepp a pohárban.”

Még több F1 hír:

„A gond az, hogy a TV-ben vagyok, és az emberek elítélnek engem, amikor ezt csinálom” – mondta Norris az Auto Motor und Sportnak. A futam után tett Hamiltonnal kapcsolatos megjegyzései sem úgy csapódtak le, ahogyan azt ő elképzelte.

Amikor megkérdezték tőle, hogy le tudná-e győzni Hamiltont azonos autóban, a fiatal brit már inkább óvatosabb volt. „Amíg be nem következik, addig nem lehet mondani, hogy ugyanabban az autóban ülünk. Mindenki tudja, hogy Lewis talán a valaha volt legjobb, de mindenki más féltékeny rá és csapatára.”

„Én is abban a helyzetben akarok lenni, hogy ilyen sokat nyerhetek. Néhányan azt mondanák, hogy ők megvernék Lewist, de én nem vagyok annyira magabiztos, hogy ezt mondhassam” – fogalmazott tehát kicsit visszafogottabban Norris.

Russell Törökországban visszavágna az imolai hiba után


F1 2020: egészen kiváló lett az AI a játékban?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher „tökéletes pilótává” akar válni
Következő cikk Vettel jót trollkodott Ricciardo zenei ízlése kapcsán (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország