Norris még mindig nehezen alszik, miután kirabolták a Wembley-ben

A McLaren angol pilótája, Lando Norris elismerte, hogy még mindig nem tudta teljesen feldolgozni azt, hogy megtámadták és kirabolták az Eb-döntő után, amely során ellopták a Richard Mille óráját.

Norris még mindig nehezen alszik, miután kirabolták a Wembley-ben

A hazai versenye előtt Londonban töltötte a szabad hétvégéjét a McLaren Forma-1-es pilótája, Lando Norris is, ami után azonban ijesztő élményben volt része, miután megtámadták, és lerabolták a kezéről a Richard Mille óráját.

„Jól vagyok, de voltam már jobban is, ezt elmondhatom” – ismerte el Norris a Sky Sports-nak a csütörtöki sajtónap alkalmával. „Nem fogok hazudni, nem vagyok tökéletes állapotban.”

„Van még min dolgoznom most mentálisan. Természetesen én is sokat beszélek a mentális egészségről, és a mentális erősség nagyon fontos. Nem tudtam valami jól aludni, meg ilyenek.”

„Ez persze nem ideális, és még most úgy érzem magamat, mint akit kimostak, de nem én jártam a legrosszabbul a Wembleyben. Dolgozok majd ezen és próbálok a lehető legjobb formába kerülni, és úgy érzem, hogy most is koncentrálni tudok arra, amire igazán kell, és ez a legfontosabb most.”

A 2020-as Európa-bajnokság döntőjét a londoni Wembley-ben tartották, ahol már a meccs előtt is agresszívvá váltak a szurkolók, ezt követően pedig le is kellett zárni a stadiont, és a helyzeten nem javított az sem, hogy Anglia elbukta a 11-es párbajt Olaszországgal szemben.

Még több F1 hír:

„Kemény eset volt, nem ilyen estét akartam, különösen nem az angolok szempontjából, és nem akartam, hogy így érjen véget.”

„Nem a létező legjobb élmény, ami megtörténhet egy emberrel, és nem én voltam az egyetlen, akivel ez történt. Senkinek nem kívánom, hogy ilyesmiben legyen része, és együtt tudok érezni azokkal, akik átestek már ezen.”

Norris nagyon jó formában zárta az idei szezon első triplahétvégéjét, miután az Osztrák Nagydíjon a 3. lett, megszerezve az idei harmadik dobogós helyezését is, és még mindig 4. a bajnoki pontversenyben, többek között a mercedeses Valtteri Bottas előtt.

“Ez sz*r, sokkal rosszabb” - Ricciardónak magyarázkodnia kellett a 2022-es autó bemutatóján tett kijelentése miatt

megosztás
hozzászólás
Räikkönen: Érdekes lesz az új formátum…
Előző cikk

Räikkönen: Érdekes lesz az új formátum…

Következő cikk

F1 2021 teszt: érdemes megvenni az idei játékot?

F1 2021 teszt: érdemes megvenni az idei játékot?
Hozzászólások betöltése