Norris: még egy kör, és elkaptam volna Albont

Lando Norris megmentette a McLaren Belga Nagydíját, és nagyon értékes 6 pontot szerzett, megelőzve a két Racing Pointot is. A Last Lap Lando azonban elmaradt, de a brit szerint ehhez csak egy kör kellett volna.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Charles Coates / Motorsport Images

Lando Norrisnak a 10. helyről rajtolva nem volt egyszerű dolga a Belga Nagydíjon, és hiába nem tudott elrajtolni előle csapattársa, Carlos Sainz, az első körös helyezkedés során még további pozíciókat veszített a brit.

A McLaren azonban, hasonlóan a gyári Renault-hoz remekül viselkedett az alacsony leszorítóerőt igénylő pályán, és a futam második felében fel tudott zárkózni a 7. helyre, megelőzve a nagy rivális Racing Point autóit is.

Alex Albont a Red Bull a biztonsági autós fázis során egy alternatív stratégiára rakta át, és egyes egyedül a mezőnyből ő kapott közepes keverékeket, amelyek igencsak elkoptak már a futam végére, ez pedig lehetőséget adott az Ocon, Norris párosnak a felzárkózásra.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, Sergio Perez, Racing Point RP20, and Lando Norris, McLaren MCL35

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, Sergio Perez, Racing Point RP20, and Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Míg Esteban Ocon el tudott menni a thai mellett, Norrisnak ez nem sikerült, de a brit szerint mindössze egy extra körre lett volna szüksége.

„Még egy kör, és meglett volna Alex” – mondta Norris. „Azt nem tudom, hogy Esteban is meg lehetett-e volna, szerintem a Renault tempója tegnap sokkal jobb volt, ahogyan azt Daniel is megmutatta.”

„Az egyetlen oka annak szerintem, hogy utolértem Ocont, hogy kicsit beragadt Albon mögé, de egy extra kör igazán jól esett volna. Eléggé biztos vagyok abban, hogy meg tudtam volna előzni; nagyon szenvedett már, szóval emiatt kicsit csalódott vagyok, de a verseny jó volt, szerintem van okom boldognak lenni.”

Lando Norris, McLaren MCL35, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Lando Norris, McLaren MCL35, Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Nem igazán kezdtünk jól, és az első etap nagyon nehéz volt számomra” – elemezte részletesebben a futamot a brit. „Szenvedtem a gumikkal, a magabiztossággal, mindennel. A verseny második felére azonban az időjárás megváltozott, kicsit lehűlt a levegő, alábbhagyott a szél, így kicsit jobban kijötte az erősségeink, tudtam nyomni neki, és jobb tempóm volt Strollnál, majd utolértem a srácokat a végén. Kár, hogy egy körrel elkéstem.”

„Vegyes futam volt, de ez is több pont a semminél, különösen a csapat számára, mert Carlos el sem tudott indulni, és a Renault rengeteg pontot szerzett. Szóval nem ideális a helyzet, de a legtöbbet kihoztuk a helyzetből.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes komplex aero csomagja, amely hozzájárult a domináns 1-2-höz Belgiumban
Következő cikk Brawn: a Ferrari spái tempója szörnyű volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország