Norris maga is küzdött mentális problémákkal – most már másokon segít

A McLaren már bemutatta idei autóját, és Lando Norris, a csapat fiatal brit pilótája is remek hangulatban vett részt az első nyilvános eseményen, mióta kigyógyult a koronavírusból. Neki nem volt vele különösebb gondja, de ez a hosszú krízishelyzet mentálisan is meg tudja viselni az embereket.

megosztás
hozzászólás
Norris maga is küzdött mentális problémákkal – most már másokon segít

A McLaren ennek kapcsán el is indított egy kampányt, hogy felhívja a figyelmet mentális egészséggel kapcsolatos problémákra. Lando Norris is tudja valamilyen szinten, hogy miről van szó, mivel F1-es karrierje elején ő maga is eléggé bizonytalan volt.

„Nagy volt a nyomás, és valóban aggódtam. Nem volt meg a magabiztosságom és a hitem, hogy hosszú időn át maradhatok a Forma–1-ben, vagy hogy egyáltalán bejutok oda. Amikor a dolgok nem alakultak jól, akkor magamat ostoroztam emiatt. Sok problémám volt ezzel mentálisan” – fedte fel a harmadik szezonját kezdő Norris.

Még több F1 hír:

Most már azonban igyekszik jó hatással lenni a szurkolóira is. Mivel az online közvetítésein keresztül lényegében közvetlenül tud kapcsolatba lépni velük, így pozitív hatással is tud lenni a mentális egészségükre. Ezzel kapcsolatban pedig elmondta, hogy az utóbbi hónapokban már jobbá vált ilyen téren.

„Persze nem jó dolog erről beszélni, de mégis az a legjobb. Gyakran kapok olyan üzeneteket, hogy »hogyan jutok túl ezen?«, vagy olyan pozitív hozzászólásokat is, hogy »köszönöm neked, mert eddig szenvedtem, te viszont sokat segítettél nekem ezen a területen«. Jó érzés ilyen üzeneteket kapni, és segíteni azokon, akik gondban vannak.”

Steiner idiótának nevezte Mazepint


A McLaren beindította Mercedes-motorral hajtott autóját!

Így nyűgözte le Hamilton a McLarent a pilóták „létező legunalmasabb” feladatával

Előző cikk

Így nyűgözte le Hamilton a McLarent a pilóták „létező legunalmasabb” feladatával

Következő cikk

Alesi és Arnoux 1974-es F1-es Ferrarikkal fognak versenyezni Monacóban

Alesi és Arnoux 1974-es F1-es Ferrarikkal fognak versenyezni Monacóban
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lando Norris
Csapatok McLaren
Szerző Egri Dávid