Norris: lehet, hogy vadul fest, de mindent kipróbálunk

Lando Norris úgy fogalmazott, egyelőre minden rendben van a McLarennél, de azért korai lenne kijelenteni, tökéletes gépet alkottak az MCL34 képében. A brit újonc elmondta, jól sikerült az első napja.

Lando Norris, McLaren MCL34 mirror reflection

Lando Norris, McLaren MCL34 mirror reflection

Joe Portlock / Motorsport Images

Norris 104 kört abszolvált első tesztnapján, valamivel több mint 3 tizedre volt Leclerctől, vagyis a második helyen zárta a keddi penzumot. Norris elmondta, eleinte direkt visszafogottan kezdett, fel akarta venni a ritmust a kocsival, nem kapkodott. „Először is, sok információt kellett magamba szívnom, miután Carlos egy napon át körözött a kocsival”- kezdte Norris.

„Reggel direkt időt szántam arra, hogy felvegyem a tempót, és arra, hogy jól érezzem magam a kocsiban. Jó, hogy több mint 100 kört tudtam megtenni. Ha belegondolok, milyen volt a tavalyi éve a McLarennek, akkor fontos, hogy gyűjtsük a kilométereket. Ebben a tekintetben elégedettek vagyunk. Nekem is fontos, hogy sokat legyek a pályán, az, hogy az autó összes funkcióját memorizáljam.”

„Nem voltak meglepetések”- folytatta a brit. „Menet közben megerősítést nyert az, amivel az adatok és a szimulációk alapján számoltunk. Ebből a szempontból is jól állunk.”

„Már teszteltem korábban a McLarennek, de akkor nem voltak ennyire hosszú etapok a programban. Az én tanulásomnak és a McLarennek is jó, hogy mindezt egy ennyire új autóval tudjuk elvégezni. Nem voltak nehézségek a kocsival. Ugyanakkor mindenre felkészültünk: világos, hogy több kilométer és nagyobb tempó esetén felbukkanhat ez-az. De ez nem olyan rossz. Ha nehézségekbe botlunk, akkor segít abban, hogy még jobban értsük az autót. Az a fontos, hogy még Ausztrália előtt elejét vegyük ezeknek, vagy tudjuk, mit kell tenni, ha ismét felbukkannak.”

„Erre még van hat napunk. Carlos és én még sokat fogunk körözni. Feltankoltunk önbizalomból csapatként”- jegyezte meg.

Fontos megjegyezni, hogy már csak a szabályváltozások miatt is nehéz lenne összehasonlítani az MCL34-et az elődjével, ami igen nehéz eset volt.

„Az egy teljesen más autó volt. A különbségek az aerodinamikával kezdődnek”- mondta Norris. „Sok mindenen javítottak. Ugyanakkor, nem állítanám, hogy már most egy tökéletes autóval rendelkezünk. Még egy csomó mindent fogunk kipróbálni. Ez ahhoz vezet, hogy a kocsi olykor túlkormányzott, olykor alulkormányzott. Mindez kicsit vadul festhet a megfigyelők számára, de semmi rosszat sem kellene jelentenie. Egyszerűen mindent kipipálunk azért, hogy ráleljünk a megfelelő irányra a beállításokkal és a fejlesztéssel. Egyelőre így szól a mottónk Carlosszal: ’Eddig rendben van’”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 79 kör, 11. hely – Stroll keddi mérlege a Racing Pointtal
Következő cikk Versenyzőről versenyzőre: statisztikák a második F1-es tesztnap után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország