Norris kíváncsian várja, mire képes Herta és Piastri

Lando Norris kifejtette, hogy izgatottan várja, mire lesz képes Colton Herta egy F1-es autóban, miközben Oscar Piastri megérdemli az esélyt, amennyiben bármikor is szükség lenne rá beugróként az idei szezonban.

Lando Norris, McLaren MCL36

Fotót készítette: LAT Images

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Herta a McLaren révén egy átfogó tesztprogramon vehet majd részt a 2021-es MCL35M volánjánál, hogy ki tudják értékelni, alkalmas-e az F1-re, Piastrinak pedig az Alpine biztosított lehetőséget oly módon, hogy „kölcsönadták” őt a McLarennek tartalékosként.

Norris ezek kapcsán elmondta, hogy a fiatal tehetségek érkezése mindig izgalmas, közben pedig lehetősége lesz egy korábbi csapattársával is ismét együtt dolgozni. „Mindig jó, ha új versenyzők jönnek, kivéve, hogy sosem akarod, hogy gyorsabbak legyenek nálad!”

„Mindig szívesen látjuk őket. Főleg akkor, ha mondjuk egy csapatnál két idősebb pilóta van már, és melléjük jön egy fiatalabb. Főleg Oscar, aki remekül teljesített tavaly az F2-ben, tehát megérdemli. Ha pedig valaki megérdemli, akkor az F1-ben kéne lennie, csak néha balszerencsésen alakulnak a dolgok.”

Még több F1 hír:

„Jó pilótákról van szó. Coltont nagyon jól ismerem, sok időt töltöttünk együtt, szóval jó a kapcsolatom vele. Izgatottan várom, mire lesznek képesek.” A pályán kívüli hírek tehát pozitívak a McLaren háza táján, a pályán azonban már kicsit más a helyzet, miután a bahreini teszten a csapatnak sok gondja akadt a fékekkel.

Egyelőre még Norris sem tudja igazán, hogy sikerül-e teljes mértékben megoldaniuk mindent az idénynyitóra, de mindenki keményen dolgozik annak érdekében, hogy az első versenyen már minden simán menjen náluk.

„Ez nem egy egyszerű dolog, bonyolult területről van szó, sok munkát igényel előállni ezekkel az alkatrészekkel, szóval ezért sem könnyű hamar megoldást találni rá, és mindent jó állapotban eljuttatni a pályára.”

Ricciardo zöld utat kapott Bahreinre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: nem írnám alá előre a második helyet
Következő cikk Schumacher: jobban állunk, mint egy évvel ezelőtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország