Norris jól kezdett pénteken, de a délután miatt törheti a fejét a McLaren

Lando Norris szerint a McLarennek sürgősen ki kell találnia, mi miatt romlott ilyen drasztikusan az autó teljesítménye, miután a Forma-1 Spanyol Nagydíjának szabadedzésein egy 4. és egy 12. helyet tudott felmutatni.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norrisnak a Spanyol Nagydíj pénteki napja tervszerűen indult, a délelőtti szabadedzésen meg tudta szerezni a negyedik helyet a két Mercedes és az őket elválasztó red bullos Max Verstappen előtt.

Délutánra azonban változott a helyzet, a fiatal brit kiszorult az első tízből, 12. lett, három hellyel megelőzve a már délelőtt is küszködő Daniel Ricciardót. A felemás teljesítmény miatt nem is akarta egyelőre kommentálni az új fejlesztéseket:

„Egyelőre korai erről beszélni. Van, ami jónak tűnt, de még semmit sem tudtunk a maximumon kipróbálni. A srácok majd összegyűjtik az adatokat, aztán kiválogatják, mi a jó, mi ami nem olyan jó és min lehet még csiszolni.”

Még több F1 hír:

„Egy kicsit vegyesek az érzéseim, reggel nagyon jól éreztem magam, amikor kipróbáltuk őket, de ahogy délutánra melegebb lett, kicsit küszködős lett a dolog. Van, ami működött, van ami nem annyira.”

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint akkor a versenytempójuk jobb-e, mint az időmérős szimuláción látottak, így válaszolt: „Egy kicsit mindkettő jó volt, igazából nekünk a délelőtti volt az időmérős szimuláció, ott mentünk egy köröket, délután pedig megtankolva. Mindkettőnek megvolt a maga előnye. A versenytempó nem volt olyan rossz, de a kevés benzines etapokon kell még dolgozni.”

A fiatal pilóta mindenesetre nem csügged amiatt, hogy ez a nap az újdonságok betörésére ment el: „Mindenképpen van mit javítani az egyensúly részéről egyrészt, azt is meg kell értenünk, miért zuhant be a teljesítményünk, ilyeneket.”

„Még mindig csak a negyedik pályán vagyunk, még mindig vannak dolgok, amikbe bele kell tanulnunk, fel kell fedeznünk, hogy fekszenek a különböző pályák az autónak. A holnapi azonban egy fontos nap lesz, akkor kell jól kijönnie a dolgoknak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly a délutáni hatodik helye ellenére sem elégedett az autójával
Következő cikk Ricciardót megnyugtatja kicsit, hogy mások is szenvednek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország