Norris: jó nap volt az eredmény szempontjából, de idióta voltam

Lando Norris a második pozícióban zárta a magyar idő szerint este rendezett második amerikai gyakorlást. Az eredmény tehát jól fest, de a brit elmondása szerint nem jött olyan könnyen a köridő, mint ahogyan az talán kinézett.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Austinban rég tapasztalt meleg fogadta a mezőnyt, az utóbbi időszakban ugyanis elszokhattak a pilóták a 30 fok körüli hőmérséklettől, mivel inkább az eső volt a főszerepben. Norris ennek fényében kiemelte, hogy a jó eredménye ellenére sem volt egyszerű összerakni egy jó kört.

„Nehéz volt a szél, a huplik és a körülmények miatt, még a beállításokat is nehéz volt megtalálni az elején, a végére viszont sikerült pár változtatás után ráállni a helyes útra, és sokkal jobban éreztem magam az autóban, jobban nyomhattam, így a köridő is jött” – nyilatkozta a nap zárása után a mclarenes.

„Szerintem jó helyzetben vagyunk, mert érzésre gyorsan tudunk majd változtatni holnapra, hogy még magabiztosabb legyek, az pedig köridőt jelent, szóval egészen jó kezdés volt. Már várom a folytatást.”

Még több F1 hír:

A hétvége előtt több pilóta is félt a bukkanókkal tele pályától, de figyelve az autókat, kívülről úgy tűnhetett, hogy nem volt annyira vészes a helyzet. Norris azonban többször is elfékezte magát, de ezeket nem az aszfalt állapotának tudta be, inkább saját magát szidta.

„Igazából én voltam az idióta, hogy a kerékvetőn fékeztem, amit sosem szabad megtenni. Nem arról van szó, hogy csúszós. A kerékvető az kerékvető, és az első számú szabály, hogy azon ne fékezz, tehát csak én voltam a hülye” – mondta önkritikusan a hibáiról Norris.

Ami pedig a hosszú etapokat illeti, ott is jónak érezte az autót, de a gumikopás még okozhat fejfájást. „Rendben volt. Lehetsz gyors, de hamar elfogynak az abroncsok, és ez általános probléma lehet a hőmérséklet, az aszfaltfelület és egyéb dolgok miatt.”

„Vélhetően jó versenyt fog majd eredményezni, mert sok fog múlni azon, hogy ki tudja a legjobb állapotban tartani a gumikat.” A McLarennek szüksége is lesz az erős eredményre, mivel a Ferrari közelíteni látszik rájuk, és pénteken sem voltak túl messze, szóval a harmadik helyért zajló küzdelem továbbra is szoros.

A Red Bull szerint a Mercedes talán trükközhet valamivel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Vagy mi csúsztunk kicsit hátra, vagy a többiek tudtak fejlődni…
Következő cikk Marko: a Mercedes egyértelműen gyors, de mi is fejlődtünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország