Norris is kritizálta az Ausztrál Nagydíj végi "igazságtalan" rajtokat
A McLaren Forma-1-es pilótája, Lando Norris megkérdőjelezte annak értelmét, hogy egy futam végén új rajtot rendeljenek el, mivel szerinte az eljárás rizikós és nem mindig igazságos a pilótákkal szemben.
Norris az Ausztrál Nagydíj nagy részét a középmezőny első felében, a nyolcadik helyen töltötte, azonban a futam végén elszabaduló káoszból végül a hatodik helyen kötött ki. Az Albon kiesése miatti új rajtot követően úgy tűnt, rendben véget ér a verseny, azonban Kevin Magnussen szétverte az egyik kerekét a falon a második egyenesben, így újabb piros zászlós szakasz következett.
A szétszóródott törmelék közepette mindenki azon tűnődött, hogy lesz-e újraindítás pár körrel a vége előtt, és lett is, nem is akármilyen, Pierre Gasly levágta az első kanyart, olyan láncreakciót indítva el, ami négy autó, köztük a két Alpine versenyének végét jelentette. Ezután újabb piros zászló következett, majd a mezőny a biztonsági autó mögött tette meg az utolsó kört.
Bár Norris haszonélvezője volt a kavarodásnak, a futam után megkérdőjelezte annak hasznosságát, ha ilyen kevéssel a vége előtt leállítanak, majd újraindítanak egy versenyt, ezzel növelve a kockázatot: „Ilyenkor az embernek lehet akármilyen jó versenye, valaki elmarháskodja az első kanyart és lőttek az egésznek.”
„Nem szeretem az újraindításokat. Talán a verseny első negyedében még megértem, de a második felében, és pláne négy körrel a vége előtt szerintem csak elront egy csomó dolgot. Nem érzem igazságosnak, hogy sokan jól versenyeznek és kiütik őket és ennyi volt. De nem hiszem, hogy lesz változtatás. Nem hiszem, hogy szükséges volt az utolsó előtti piros, de nem látok mindent.”
„Abból, amit az autóban láttam, nem éreztem úgy, hogy kellett volna. Szerintem annyi történt, hogy látták, hogy négy kör van hátra és nem akarták a biztonsági autó mögött célba vinni a mezőnyt, de ettől csak rosszabb lett.”
„Szerintem igazságosabb lett volna, hogyha simán begurulunk a biztonsági autó mögött. Egy kicsit idegesítő a mi részünkről, de végül is szerencsénk volt és örököltünk egy helyet Gaslytól, viszont sokkal rosszabb is lehetett volna.”
Norris szerint a Forma-1-nek jót tenne, ha igazságosabb lenne a jövőben a piros zászlós eljárás: „Úgy érzem, hogy ha még csak a verseny negyede telt el, akkor azoknak, akik próbálnak kockáztatni, jól jöhet a dolog.”
„Viszont szerintem könnyen baja lehet másoknak és milyen balszerencse, ha 56 kört megteszel tökéletesen, aztán valaki csinál valami hülyeséget az első kanyarban és lőttek a futamodnak, mert izgalmasabbá akarták tenni a műsort. Persze tudom, ez egy műsor, de mi nem csak ezért vagyunk itt, versenyezni szeretnénk egymással, igazságosan, ez pedig nem igazságos mindenkinek.”
A Ferrari csapatfőnöke "nehezen" fogadta el Sainz büntetését.
Klasszikus Porsche – a jövő legélvezetesebb befektetése
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.