Norris Imolában is speciális sisakkal veresenyez

Lando Norris továbbra is tartja az idei ígéretét, és mindegyik versenyre speciális sisakfestéssel készül, így nem maradhatott ki az idén visszatérő Imola sem.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Lando Norris egyik kedvenc hobbija az autóversenyzés mellett a sisakok tervezése, és kitörő örömmel fogadta azt a szezon elején, hogy az FIA végre feloldotta a speciális sisakokra vonatkozó tiltását.

Norris megfogadta, hogy minden versenyre másik sisakot fog tervezni idén, a legjobban sikerült akciója pedig talán a hazai, silverstone-i futamára készült sisakja lett, amelyet egy 6 éves kislány tervezett egy verseny keretein belül.

Érdekes módon Belgiumban bajba is keveredett a sisakjai miatt, ugyanis azon egy szélsőjobboldali párttal is azonosítható oroszlán volt, így végül a második hazai futamán a "sima" sisakjában versenyzett.

Várható volt tehát, hogy Imolára is készül majd valami különlegességgel Lando, a most hétvégén használt sisakja pedig az olasz trikolor színeiben pompázik.

 

Gasly Senna előtt tiszteleg a sisakjával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - EMILIA-ROMAGNA NAGYDÍJ 2020 (LIVE)
Következő cikk Hamilton óriási előnnyel nyerte a szabadedzést Imolában!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország