Norris hosszú távú versenyeken indulna

A McLaren-pilóta Lando Norris elmondta, nagyon szívesen indulna 12 vagy 24 órás versenyeken, azonban nem gondolja, hogy erre 2021-ben vagy 2022-ben kerülne sor.

Lando Norris, McLaren

McLaren F1 Team

Lando Norris nemrég hosszabbított a McLaren csapatával, így legalább 2023-ig a wokingi istálló versenyzője marad. A McLaren pedig nem csak az F1-ben van jelen: többek között az IndyCarban is van csapatuk, a vezérigazgató Zak Brown pedig a United Autosports WEC-csapatának társtulajdonosa.

Norris 2018-ban a United Autosportsszal indult a Daytonai 24 órás versenyen a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso csapattársaként, a monacói hétvégén pedig elmondta, a jövőben is szívesen kipróbálná magát a Forma-1-en kívül.

„Mindenképpen szeretnék még ilyeneket tenni a karrierem egy bizonyos pontján. De nem hiszem, hogy erre idén vagy jövőre sor kerülne. Ugyanis idén a COVID és minden más miatt csak erre tudok összpontosítani, jövőre pedig az új szabályok miatt szeretnék csak a Forma-1-re koncentrálni” – idézte Norrist a Motorsport Week.

Még több hír:

„De természetesen vannak olyan versenyek, amelyeken szeretnék elindulni, és azt hiszem, Zaknek is ugyanez a véleménye és a célja. Szeretnénk több versenyt teljesíteni együtt, mint ahogy azt Daytonában is tettük.”

„Szeretnék több hosszú távú, 24 vagy 12 órás futamot teljesíteni, hiszen nagyon jól érzem magam ezeken a versenyeken. Tehát egyértelműen a fejemben jár ez a lehetőség” – mondta a fiatal brit.

Norris kiváló formában van az idei Forma-1-es szezonban: Imolában és Monacóban is felállhatott a dobogóra, így öt versenyt követően az egyéni pontverseny harmadik pozícióját foglalja el.

Wolff: Be akarjuk bizonyítani, hogy nem tudnak lelassítani minket!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nem vesz részt Wolff „ellenségkép-építésében”, de…
Következő cikk Ricciardo: Gyerekként nem az volt az álmom, hogy a Ferrarinál versenyezzek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország