Norris hirtelen a legjobb helyzetbe kerülhet a McLarennel a brazil futamon

Lando Norris összességében nagyon jól járt azzal, hogy nem jutott be a Q3-ba, mivel szabadon választhat gumit a futamra, és még így is a 10. helyről fog indulni a Ferrari rajtbüntetése miatt.

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A McLarennél egyelőre nem megy minden simán Brazíliában, és Carlos Sainz Jr. is arra gyanakszik, hogy maga a pálya vonalvezetése és Interlagos kanyarjai jelentik a problémát, amik nem fekszenek túlságosan az autójuknak. A spanyol ráadásul csak a mezőny végéről vagy a bokszutcából várhatja a rajtot, függően attól, hogy a McLaren hogyan dönt, mivel már a Q1-ben kiestek egy motorgond miatt.

Még több F1 hír:

Lando Norris éppen hogy csak nem jutott be a Q3-ba, de ez jó hír számára, hiszen a tempója nem lett volna elegendő a 7. helyre, ami Charles Leclerc büntetésével 6. is lehetett volna, és most szabadon választhat abroncsot. A monacói 10 helyes rajtbüntetésével így is előrébb kerül, amivel könnyen a legjobb helyzetbe hozhatja magát a középmezőnyben a kemény vagy közepes gumikon.

„Nyilvánvalóan ez egy nehezebb hétvége számunkra, amiből volt pár az idei szezonban, de azt gondolom, hogy képesek vagyunk jól teljesíteni a versenyen, még ha most nehezebb is a dolgunk. Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és most is az a célunk, hogy ezt megtegyük, és pontokat gyűjtsünk.”

„Ezen a pályán a kihívások nagyobbak, mint az esetek többségében. Talán maga a vonalvezetés nem fekszik annyira az autónknak, de mint mondtam, a futam még csak most jön, és a rajtpozícióm közel sem rossz. Nehéz volt sokat javítani az egyensúly mellett, szóval összességében nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértem.”

 

„Ha megnézzük azt, hogy mennyit léptünk előre a pénteki naphoz képest, akkor nagy a differencia, és ez fontos. Ma sokkal elégedettebb voltam az autóval, de az is igaz, hogy ez még mindig nem teszi lehetővé azt, hogy az új gumikból egyre többet hozzak ki. Maradt még teljesítmény az autóban és a gumikban, valamint a differenciák minimálisak a középmezőnyben, így ez az egész felnagyítódik, mert 0.1-0.2 másodperces javulással sokkal előrébb kerülhetsz.”

„A legjobb hír, hogy mivel nem jutottam be a Q3-ba, szabadon választhatok gumit, így bármelyik keveréket választhatom, és ezek új abroncsok lesznek. Ez mindenképpen előny lesz az előttem lévőkkel szemben, akik ott voltak a Q3-ban, és miután Charles 10 helyes büntetést kapott, nem a 11., hanem a 10. helyről fogok rajtolni.”

„Jelenleg nem tudjuk, hogy a kemény, a közepes vagy a lágy gumikat választjuk. Egy hosszas elemzés fog következni, hogy kitaláljuk, mi a legjobb döntés. Emellett sok függ attól, hogy hogyan sikerül a rajt, és az első etap. Remélem, hogy nem lesz gond, és pár helyet rögtön nyerhetek a startnál, mert az alapjaiban határozhatná meg a futamomat és a végeredményt.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas is felkapta a fejét a nagyon erős Hondára
Következő cikk Verstappen: „Három rajtelsőségem van, nem kettő..”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország